Robert Mitchell, a crowdfunding, vagyis a közösségi finanszírozás atyja nem csak tudja, de el is mondja a Prezi budapesti központjában.

Érdekes fricska, hogy éppen az az ember lett a crowdfunding legnagyobb támogatója, aki az egyik legnagyobb kritikusa volt, amikor először hallott az egészről. Később azonban Robert Mitchell úttörő szerepet vállalt abban, hogy a közösségi finanszírozást legalizáló törvényt Barack Obama amerikai elnök aláírja. A kezdeti hitetlenkedés után Mitchell ugyanis felismerte, hogy az internet és közösségi média korában milyen óriási lehetőséget jelent a közösség ereje, és milyen sokat tud segíteni akár egy vállalkozás elindításában.

Budapesti előadásában arról beszél majd, hogyan használhatják a crowdfundingot azok, akik saját vállalkozást akarnak elindítani. Mikre kell figyelni a közösségi finanszírozás esetén, illetve milyen előnyei vannak az intézményes befetetőkkel szemben? Robert Mitchell nemrég adott elő Világbank ötödik Innováció és Technológia című világfórumán, illetve a Kuala Lumpurban tartott Global Entrepreneurship Summiten.

Robert Mitchell előadása 2014. szeptember 25-én, csütörtökön, 18:30-kor lesz a Prezi House of Ideas-ban (Budapest VI., Nagymező utca 54–56.). A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni az Eventbrite-on vagy a Prezi House of Ideas Facebook-oldalán lehet.

A közösségi finanszírozás magyarországi helyzetéről itt írtunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában