Milyen verseny az, ahol döntésben és darabolásban is kell bizonyítani? Hogyan darabol Fekete Laci, és miben nyomja le Sági Szilárd? A 325 éves Husqvarna által szervezett fakitermelő versenyén megszülettek a válaszok.

Szerencse, hogy a favágók kulturált, visszafogott emberek, különben a hétvégi Husqvarna Jubileumi Fakitermelő Verseny helyszíne, a Zselici Erdészet azóta már legfeljebb Zselici Puszta lehetne. De a maximalizmust nem a mennyiségben, hanem a Fakitermelő Világbajnokság (WLC – World Logging Championship) szabályrendszere szerinti versenyszámokban kellett hozni.

A gallyazásnál a résztvevők harminc, speciálisan elhelyezett ágat vágtak le egy hat méter hosszú, vízszintes rönkről; a lánckímélő darabolásnál két, fűrészporba ágyazott rönkről egy-egy korongot vágtak le a versenyzők, úgy, hogy a fűrész a padlóba szaladjon; a kombinált darabolás közben egy darabolón elhelyezett rönkről kétoldali vágással távolítottak el egy adott vastagságú korongot; a döntés versenyszámában a kijelölt fát három percen belül kellett kidönteni, ráadásul úgy, hogy a célkaróhoz minél közelebb dőljön. Az egyetlen, fától független versenyszám a láncszerelés volt, ahol a motorfűrész vezetőlemezét és láncát kellett a lehető legrövidebb idő alatt cserélni.

Huszonegy csapatban hatvanhárom, fakitermelő vizsgával rendelkező profi mérte össze tudását – köztük a Magyar Fakitermelő Válogatott tagjai, illetve a katasztrófavédelem, az állami és az önkéntes tűzoltók csapatai –, eredményeiket erdészekből és tanárokból álló zsűri értékelte, a pontozásnál a precíz megvalósítás és az időeredmény egyaránt számított.

Mivel a Husqvarna fűrészei 325. éve segítik a favágók munkáját, ezúttal külön kategóriában indulhattak a veterán motorfűrészek kedvelői is, nekik szépkorú gépeikkel csak gallyazniuk kellett.

Az egész napos versenyt a miskolci csapat nyerte, második helyen a zirciek, a harmadikon a nyíregyháziak végeztek. Egyéniben Kozák András győzött Gerőcs János és Pap Zoltán előtt.

Sági Szilárd ugyan gyakrabban vág zöldséget, mint fatörzset, Fekete Laci pedig szívesebben emeli a rönköt, mint fűrészeli, de mindketten komolyan vették a párbajukat. Verseny előtt a Magyar Fakitermelő Válogatottal edzettek: Laci kombinált darabolásban könnyedén megverte Szilárdot, aki viszont a pontosabb eszközhasználatnak köszönhetően a gallyazással végül döntetlenre hozta a versenyt.

Fáradhatatlan motoros favágó

Ha megjött a kedved a motoros fűrészeléshez (vagy nem jött meg, de mondjuk tűzifává kell alakítanod sokméteres fákat), ajánlunk egy tökéletes célszerszámot, amellyel könnyen és biztonságosan végezheted el a feladatot. A Husqvarna 560 XP-t professzionális favágóknak és képzett gazdálkodóknak fejlesztették ki, innovatív és motorfűrész-mércével nézve dizájnos is.

Kompenzálja az üzemanyagtípusok minőségi különbségét, a levegő nedvességtartalmát, a hőmérsékleteket és az eldugult légszűrőt, a gumibakok elnyelik a motor rezgését, az állítható olajszivattyú segítségével a vezetőlemez és a lánc a megfelelő mennyiségű kenést kapja minden munkánál, gallyazáshoz gyorsabban pörög fel, ráadásul akár 20%-kal kisebb üzemanyag-felhasználással és 75%-kal alacsonyabb károsanyag-kibocsátással működik. Itt találsz róla részletes leírást, ha beleszerettél.

Nyerj menő Husqvarna-pólót!

Válaszolj kérdésünkre, és nyerj egy remek galléros Husqvarna-pólót! A helyes választ küldd a [email protected] e-mail címre a Husqvarna-játék tárggyal és a telefonszámoddal együtt június 30-a éjfélig, és ha te leszel az öt szerencsés egyike, már küldjük is a pólót. A kérdés pedig:

Mi a neve annak a megoldásnak, amelynek köszönhetően a Husqvarna 560 XP megfelel a világ legszigorúbb környezetvédelmi előírásainak is?

A) X-Torq
B) Y-Gen
C) Z-No

(Itt találsz egy kis segítséget a megfejtéshez).

(x)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés