A többi nemzet pavilonját még nem láttuk, de hogy feltűnést fogunk kelteni, az biztos. Bort, Búzát, Békességet!

Nagy esemény egy világkiállítás, teljesen rendjén van, ha nem egy könnyűszerkezetes csarnokot rendezünk be gémeskúttal, pálinkával és Mercedes-gyárral. Ennek megfelelően pályázatot írtak ki a 2015-ös rendezvény magyar pavilonjára, ez lett a nyertes alkotás, A Malom:

Ez pedig a második helyezett, az Alakor:

A végleges pavilonhoz pedig több pályaművet is felhasználtak, ez lett a végeredmény:

Egy kicsit mintha tényleg többet merítettek volna a második helyezett stíluselemeiből, mint A Malomból, talán ezért is lett az a neve, hogy Alakor.

A koncepció első látásra is jól érhető, nekünk, magyaroknak legalábbis (nem magyar olvasóinknak ajánljuk a pályázati anyag tanulmányozását), de azért idézzünk egy találó mondatot: "A szakrális, szellemi tartalom művészi megformálása, a három dobépület és a kert hármas egységét jelképezze legrégebbi, és legszebb köszönésünk: Bort, Búzát, Békességet!”.

Egy kérdés azért adódhatna még: mi lesz az Alakorral a világkiállítás után? Erre is megvan a válasz: Szombathelyen újra felépítik, és kutatóközpont lesz.

(Forrás: Cink, Expo 2015 magyar oldal)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés