A pénztől megzavarodott bűnözők nem csinálják stílusosan, de neked segítünk, mit tehetsz, ha hirtelen legálisan egy nagyobb összeghez jutsz, amiből életed legemlékezetesebb napját akarod összehozni.

Megkerült a debreceni postás, M. Sándor, aki nem kézbesítette a kétmillió forintnyi nyugdíjat, inkább eltűnt vele. Új életet nem tudott kezdeni, de vett egy Ford Pumát, egy telefont, egy baseballsapkát és egy szalmakalapot, járta az országot, strandolt, szállodákban lakott. Öt jó napja volt, aztán elkapták. Írtunk már korábban a nagykőrösi karbantartóról, akinek tévedésből majdnem hatmilliót utaltak az első hónap után, és bár gyorsan visszakérték, ő még gyorsabban elköltött belőle négymilliót. Most vonják a fizetéséből a részleteket, és ellene is vádat emeltek.

Mi a két eset tanulsága? Persze az is, hogy nem szabad és nem is érdemes sem sikkasztani, ahogy M. Sándor tette, sem jogtalanul elsajátítani, mint a karbantartó. De az is, hogy nem olyan könnyű néhány nap alatt stílusosan kiadni pármillió forintot. Mivel létezhet olyan, hogy valaki legálisan jut hirtelen néhány millióhoz – például előleget küld az örökségből a még élő gazdag amerikai nagybácsi, bejön egy bátrabb kombó a Tippmixen, vagy végre ráeszmél a főnök, milyen kincs az alkalmazottja –, amit úgy akar gyorsan elverni, mintha nem lenne jövő hét, ezért szolgáltató jelleggel végigvettük, hogyan lehet úgy gyorsan elkölteni egy nagyobb összeget, hogy aztán ne csóválhassa senki a fejét, miért mentünk milliomosként szalmakalapban Ford Pumával tucattelefont venni.

Kocsi: mindegy, mekkora, mindegy, mennyit fogyaszt

Mivel csak nagyon véges idő áll rendelkezésünkre – nem arra gondolunk, hogy üldöznek, csak hát ugye gyorsan fogy a pénz –, és azt nem egy helyben szeretnénk eltölteni, ezért alapvető szükséglet egy autó. Mint tudjuk, egy komoly autót nem megvenni, hanem fenntartani drága – igazi mázli, hogy esetünkben csak benzinre kell költeni, nem számít, amúgy mennyi lenne egy nagyszerviz. Akkor pedig legyen kényelem, luxus, élmény, valamilyen bika benzinmotor – ízlés kérdése, hogy bálna-Mercit, tepsi 7-es BMW-t, A8-as Audit veszünk egymillió forint körül-alatt, de ezek azért elég közhelyes választások. Hosszú, gondtalan együttélés reményében nem ajánlanánk, de néhány napig talán nem lesz gond egy Jaguar XJ-vel.

Kétmilliód is van rá, és sportosabbat szeretnél? Audi S4, S6, Mitsubishi Lancer Evo. Ha YOLO, akkor kabrió? Csodaszép Alfa Spiderek, 3-as BMW-k és Z3-asok, SLK és CLK Mercedesek várnak. Végre te akarsz lenyomni másokat az útról? A szörnyen rossz M Mercit és a régi X5-öst is adják már kétmillió alatt. Ne soroljuk tovább, hanem mondjuk valamit, amitől érzed, hogy hirtelen nagyon más helyzetbe kerültél, de egy padlógázzal magad mögött hagyhatsz mindent? Oké, itt egy konkrétum: Mercedes–Benz S 55 AMG. Átírni csak tizenöt nap múlva kell, szóval a papírmunkára nem lesz sok gondod.

Kaja: a Michelin-csillagok nyomában

Megteheted, hogy ne kuponért vedd a menüt a McDonald’s-ban? Sőt, ne is menüt vegyél? Meg hát, de eszedbe ne jusson. Szerencsére egyszer már kiszámoltuk, mennyi pénzt költhetsz el nagy Budapesten napi ötszöri étkezéssel. Alkoholt sajnos nem ihatsz – ne egy sima igazoltatás vessen véget a rövid, de szép új életnek –, úgy pedig még 200 ezret sem tudsz elkölteni, hiába járod meg a Gundelt és a Costest, és kóstolod meg a Milliárdosok burgerét. De erre úgysem lesz időd, sok dolgod van még.

Ruha: csak óvatosan

Például rendesen fel kell öltöznöd. Bálabontás, second hand? Már nem e kulcsszavak mentén kell haladnod, és most szólunk, hogy se a baseballsapka, se a szalmakalap nem nélkülözhetetlen életed leggondtalanabb napjaiban. Kocsiba be, irány az Andrássy út, természetesen az il Bacio di Stile. Azért csak óvatosan, itt nem az van, mint a kajánál, nem nehéz néhány milliót hagyni a kasszánál – a régi életedet idézi, hogy azért örülsz, hogy épp ötvenszázalékos nyárvégi akció van. És még egy tanács: nem ciki a stílustanácsadóra hallgatni…

Na jó, még egy: utána a tetőn igyál meg egy alkoholmentes koktélt.

Élmények égen-földön

Rendes cuccban vagy, jóllaktál, és van egy rendes kocsid, amivel mehetsz. De hová? Hát élményeket szerezni, elvégre erről szól ez a nap. Ha zavarnak a közúti korlátozások, miközben a kábé 500 lóerős új autódat vezeted, mindenképp ruccanj ki a Slovakiaringre: húszeurós eligazítás után harminc euróért fél órát csapathatod. Nem kell figyelned a 130-as sebességkorlátozást, az meg kit érdekel, hogy a fogyasztás felcsúszik kicsit harminc liter fölé. Ha már unod az aszfaltot, repülj egyet – okosabb, ha nem a kocsiddal teszed, Robi napok óta áradozik a budapesti sétarepülésről, szóval ne hagyd ki.

Mi hiányzik még a programból? Persze, hogy a nők. Kelemen Anna százezerért nézi meg veled ágyból az esti mesét, de ha a barátaidra is gondolsz, akkor inkább rendelj egy kizárólag nőnemű művészek részvételével zajló show-t, alig százezerért már komoly – igen, úgy értve komoly – műsort adnak. Aztán irány az ágy – hogy kivel, abba tényleg nem szólunk bele. Helyszínként a Four Seasons Greshamet javasoljuk, de azért nem a bő egymillió/éjszakás tarifájú elnöki lakosztályt.

Ha még maradt pénzed, egy újabb remek nap vár rád. Kocsid és rendes ruhád már van.

(Fotók: Mercedes–Benz, Gundel, L'Occhio di Stile, Donkó Péter, Wikimedia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés