Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Még egy tökéletesen kivitelezett papírrepülőgép sem tud nagyon hosszan repülni. Ezen segít a PowerUp 3.0 készlet, amivel felturbózhatjuk a legegyszerűbb papírból készült repülő egységet is.

Először azt gondoltam, erről nem is érdemes szaporítani a szót, hiszen ez az egész gondolat és kütyü annyira menő és annyira gyerekkori álom, hogy ezt nem lehet nem szeretni. Ráadásul annyira kimaxolták a srácok, hogy egyáltalán nem lehet belekötni a csomagba. Nem véletlenül lett a koncepció különdíjas a 2013-as ToyFairen, ahol egyébként a legtöbb díjat a robotok kapták.

A PowerUp készlet tartalma egy rúdra erősített motor, amely a gép orrában helyezkedik el, hátul pedig egy propeller gondoskodik a meghajtásról, és egy kormánylapát, azaz egy függőleges vezérsík az irányról. Ezzel a megoldással az átlagos két és fél másodperces repülések feltornázhatók tízpercesre, és ennél csak azért nem reptethetjük többet a gépet, mert újra kell töltenünk a motort. (!)

A repülőgép motorját egy okostelefonnal irányíthatjuk, az egységhez Bluetooth-on keresztül kapcsolódva. Ez a kapcsolat bőven elég ahhoz, hogy futballpályányi távolságra repítsük a gépet. Természetesen a menővereket egy applikáción keresztül végezhetjük: a telefon megdöntésével irányíthatjuk a kormánylapátot, igazíthatjuk irányba a gépet, a képernyőn megjelenő csúszkával pedig a sebességet szabályozhatjuk. Emellett láthatjuk azt is, hogy milyen a motor töltöttsége, milyen messze van a gép, és repülés közben tudjuk ellenőrizni a horizontot is. Kell.

A projekt az 50 ezer dolláros célt jócskán túlszárnyalta, három nappal a vége előtt már több mint egymilliónál járnak! Sajnos már nem maradtak kisebb csomagok, csak az 500 dolláros, de vígasztaljon mindenkit a gondolat, hogy nagyon rövid időn belül kereskedelmi forgalomba kerül a cucc, és valóra válik az az álom is, amikor a haverokkal kötelékben reptetjük vadászokat.

Korábbi cikkünkben egy zseniális 50 grammos túratűzhelyet mutattunk be, mint ahogy az is, ez is egy remek kickstarteres projekt.

Mi az a Kickstarter?

Korábban már írtunk a közösségi finanszírozásról, olvasd el, ha még nem tetted. Akkor beszélünk crowdfundingról, amikor meggyőzöl egy közösséget, hogy invesztáljanak a termékedbe vagy szolgáltatásodba, így gyakorlatilag ők teremtik meg a lehetőségét, hogy létrehozd azt, amiben ők támogattak téged. Bevett szokás, hogy a támogató közösség ezért valamilyen ellenszolgáltatást kap. Az egyik ilyen fórum, hogy bemutasd a projekted, a Kickstarter, mely  a 2009-es indulása óta közel egymilliárd dollárt gyűjtött olvasóin keresztül olyan startupokhoz, mint az Olloclip lencsék vagy Pebble órák. Itt találod a legnépszerűbb, legtöbb pénzt összekalapozott projekteket. Inspirálódj, és vágj bele a sajátodba!

 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.