A negyeddöntő slágermeccsén a világbajnok németek Olaszországgal játszanak. És olyan feladat előtt állnak, amit még soha nem tudtak teljesíteni.

Németország–Olaszország

  • 21.00; Tv: M4 Sport
  • Helyszín: Bordeaux
  • Negyeddöntő 
  • Játékvezető: Kassai Viktor

A németeknek kevés dolog nem jött össze még a futballban, ezek egyike az olaszok legyőzése tétmeccsen. Eddig tízszer játszott a két válogatott, és öt olasz győzelem mellett ötször iksz lett. 2006-ban vb-elődöntőt veszített Németország, négy éve pedig Eb-elődöntőt, mindkétszer az olaszok miatt. Tehát már nagyon itt lenne az ideje, hogy törlesszenek.

Németország veretlenül, de nem valami izgalmas játékkal nyerte a csoportját, majd a tizenhat között Szlovákiát simán lelépte. És itt már úgy játszottak, ahogy a világbajnoktól elvárjuk. Draxler ezen a meccsen zseni volt, de Gomez is meglőtte a maga gólját – összességében nagyon elégedett lehetett Löw a mutatott játékkal.

Az olaszok önmagukhoz képest unalmasan középszerű kerettel jöttek az Eb-re, amelynek a legnagyobb erőssége a védelem. És ezzel a védelemmel a címvédő spanyolok sem tudtak mit kezdeni. Conte nagyon összerakta a csapatot, a németeknek a legjobbjukra lesz szükségük, ha meg akarják törni az átkot. Az olasz középpálya azonban segíthet nekik, hiszen De Rossi sérült, Motta meg eltiltás miatt nem játszhat.

Ennek ellenére totál háromesélyes a meccs, és szerintünk 90 perc alatt nem fog eldőlni a továbbjutás.

Várható kezdők:

  • Németország: Neuer – Kimmich, Boateng, Hummels, Höwedes – Kroos, Khedira – Müller, Özil, Draxler – Gomez
  • Olaszország: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Florenzi, Sturaro, Parolo, Giaccherini, De Sciglio – Pellè, Éder

Tipp: Németország–Olaszország D 2,95

 

(Fotó: AFP)




Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

További cikkeink a témában