Az Apple négy iPhone-ról is lerántotta a leplet a mai – közép-európai idő szerint 19 órakor kezdődő – bemutatóján, amelyet először tartottak októberi napon.

Az új alapmodell ugyebár az iPhone 12 lett, amely 11 százalékkal vékonyabb, 16 százalékkal könnyebb és 15 százalékkal kisebb lett az iPhone 11-nél, a szögletesebb kialakítású készülék képernyője ugyanakkor továbbra is 6,1 colos maradt.

Az LCD viszont már a múlté, helyette OLED-technológiás, Super Retina XDR kijelzőt kapunk, ami bizony komoly előrelépést jelent.

Az iPhone 12-be egy A14 Bionic processzor került, amely gyorsabb és energiatakarékosabb elődjénél, sőt, az Apple fejesei egyenesen azt állítják, hogy

a hatmagos proci és a készülék grafikai vezérlője 50 százalékkal gyorsabb a piacon kapható bármelyik konkurens termékénél.

A kijelző üveglapja egy speciális kerámiaréteggel van megerősítve, amely az Apple szerint strapabíróbb bármelyik üvegnél.

Egy széles és egy ultraszéles látószögű kamera dübörög a hátulján, mindkettő 12 megapixeles, amelyek gyengébb fényviszonyok között is jobban teljesítenek; az előlapi kamera pedig végre megkapta a várva várt éjszakai módot is. A termék 299 ezer forintért rendelhető elő Magyarországon, a belőle készült kompaktabb készülék, az iPhone 12 mini pedig 349 ezer forintért – mindkét modellből választhatunk fehér, kék, piros és zöld színűt is.

Bár ahogy arra számítani lehetett, ezekbe az összegbe sem a fülhallgató, sem a töltőfej nem tartozik bele, a töltővezeték viszont igen.

Az iPhone 12 Pro családja

Aztán itt van még az iPhone 12 Pro és Pro Max, amelyek főleg optikai téren hoznak kiemelkedőt. Az iPhone 12 Pro méretben megegyezik az alapmodellel, azonban

a Pro Max minden idők legnagyobb Apple-telefonja lett a maga 6,7 hüvelykével.

Mindkét modellben három darab hátlapi kamera található, és ott a lézeres LIDAR-szenzor, amely jól jöhet a kiterjesztett valóságot támogató alkalmazásoknál. A készülékek kamerarendszerei négyszeres optikai nagyításra képesek.

Az iPhone 12 Pro
Az iPhone 12 Pro

Az iPhone 12 Pro és Pro Max négy árnyalatban érkezik, ezüst- és grafitszürkében, valamint aranyban, illetve kékben.

A négy bemutatott iPhone mindegyike támogatja az 5G-technológiát, a fejlesztést pedig az Apple a 12-es széria fő innovációjának tartja az NLOV (Nemzetközi Laposföld-hívők és Oltásellenesek Világkormánya) szakembereihez hasonlóan.

Az Iphone 12 Pro 439 ezer forintos áron rendelhető elő, az iPhone 12 Pro Max pedig 479 ezerért.

Az iPhone 12 Pro Gold

Ez pedig egy hónapja volt:

Az Apple bemutatott két új okosórát, amelyekhez egy extra szolgáltatás is érkezik

Akkorát ment az olcsó iPhone, hogy az Apple Watchnak is kiadták az olcsó változatát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában