Tudjuk, hogy hidegen kell inni, hogy finom, hogy egészséges hatásai vannak – de biztosan találsz új információkat a következő, érdekes tények között.

A nők és a sör

Az első hivatalos sörfőzők nők voltak. Feltételezzük, hogy az első hivatalos fogyasztók pedig a férfiak.

Régóta szeretjük, nagyon régóta

Az első sörrecept több mint négyezer éves, a sumérok hagyták ránk. Persze lehet, hogy már régebben is főzött sört az emberiség, de nem emlékszünk rá, bizonyíték pedig még nem került elő róla.

London úszott a sörben

Jól hangzik, de 1814-ben valószínűleg nem örültek neki annyira: megrepedt egy óriási kád, és úgy 1,4 millió liter sör folyt szét, két házat is elsodort.

A legerősebb sör gyakorlatilag nem is sör

Vagy te el tudod képzelni, hogy lazán kortyolgatsz egy korsó 67,5% alkoholtartalmú italt? Na ugye.

George Washington nem csak az alkotmány megírásában vett részt

Hanem saját sörreceptet is írt, amelyet a New York-i közkönyvtár őriz. Néhány éve főztek is ez alapján sört, de nem találtunk hírt róla, hogy sörreceptben is olyan sikeres volt-e Washington, mint hadvezérként és az USA első elnökeként.

Az egyetlen jó dolog az egyiptomi rabszolgaságban

Kétségtelenül nyomot hagytak maguk után az egyiptomi piramisok építői, de azért szörnyű nehéz dolguk lehetett. Talán enyhített valamit a szenvedésükön, hogy napi négy liter sört kaptak munkájukért.

A középkorban a sör számított biztonságos italnak

A tiszta ivóvíz ugyanis nagy és ritka kincsnek számított, az alkoholtartalmú sör pedig sokszor jóval egészségesebb volt, mint a víz.

Létezik sörrel kapcsolatos betegség

De nem úgy, ahogy gondolnád: a Cenosillicaphobia az üres söröspoharaktól való félelmet jelenti.

A sör Hammurápi törvényoszlopán

Babilon város királya minden fontos dolgot felvésetett a törvényoszlopára. Nem maradhatott ki a sörök minőségét biztosító törvény sem.

Nem jó neki, ha fekszik

A borospalackkal ellentétben a sörösüvegnek éppen az tesz rosszat, ha fektetjük, mivel állítva (kupakkal felfelé) a legkisebb az oxidáció.

Michael Jackson és a sör

Ez nem az a Michael Jackson, akire gondolnál: ő fehérnek született, nem énekelt, viszont ő lett a sörirodalom megteremtője és legnagyobb alakja.

Egyetlen sörnél használják a hidegszűrési eljárást a világon

Csak a Millernél hűtik le a sört rögtön a főzés után először 35 celsiusos, majd fagypont körüli hőmérsékletre, aztán egy kerámiaszűrővel megszűrik, végül sterilizált üvegekbe és dobozokba töltik. Így lesz egészen különlegesen lágy íze.

Sörtudomány

A zythológia a görög zytos (sör) és a logos (tudomány) szavak összevonásából keletkezett, és pontosan azt jelenti, amire gondolsz: a sörrel és annak főzésével kapcsolatos tudományt.

A kecske, aki sört ad

A skandináv mitológia szerint Heidrun kecske feladata volt, hogy a Valhallában, vagyis a mennyországban mézsört adjon Odin harcosainak. Szimpatikus állat.

Sokkal finomabb, mint egy szívroham

Az ontariói egyetem kutatói szerint napi egy pohár sör megivásával szervezetünk olyan antioxidánsvédelmet kap, amely megakadályozhat egy szívrohamot is.

Kik irányítják a budapesti fiatalok ezreit esténként? Hogyan? Mit tanulhatsz tőlük, miképp lettek véleményvezérek? A Miller-arcok nem csak érdekesek, hanem inspirálóak is – kövesd sorozatunkat!

(x)


Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés