Tudjuk, hogy nincs olyan, hogy legszebb ország a világon, mert szinte mindegyiknek van egy olyan sajátossága, amit máshol nem találunk meg. És egyébként is, nekünk mindig Magyarország lesz a legszebb, de azért lássuk be, bizony, Olaszországnak van mire büszkének lennie.

Egy angol útikönyv Itáliáról azt írja: Olaszország az ötödik legnépszerűbb célpont a turisták körében, és hihetetlen történelemmel rendelkezik. A világ legöregebb egyeteme a bolognai egyetem, amelyet 1088-ban alapítottak. A római Szent Péter bazilika a világ legnagyobb temploma, a pisai ferdetorony a világ legferdébb épülete. De Olaszország nem csak a történelmi emlékei miatt kihagyhatatlan, ott vannak a hegyei, tavai, szigetei és partvidékei, mindegyik egyedülálló a maga nemében.

Krisztus előtt 100 és Krisztus után 400 között az örök város volt a világ legnagyobb emberi települése. Ekkoriban a római szokások, nyelv, jogrendszer, mérnöki tudás, építészet, mind-mind vezetőnek számítottak Észak-Afrikától Nyugat-Ázsián át Észak-Európáig.

A torinói Mole Antonelliana manapság a Nemzeti Filmművészeti Múzeumnak ad otthont. Ez a világ legmagasabb múzeuma, a drámai hátteret az Alpok biztosítja.

A toszkán San Gimignano a tornyok városaként vált ismertté, annak köszönhetően, hogy a városvezetés több mint száz éve nagy hangsúlyt fektetett a középkori toronyházak állapotának megóvása érdekében. A város fénykorában 72 volt belőlük, vagyis a hely a középkori Manhattannek számított. Ma is van belőlük még 14.

Ki ne ismerné a gondolákat, amelyek Velence szűk kanálisait járják évszázadok óta. Érdekesség, hogy az első női gondolás 2010-ben kapta meg az engedélyét a gondolások céhétől.

Az SS 163 Amalfitana nevű út a világ egyik legszebb útvonala, amely sziklafalakba vájt hajtűkanyarokkal, hídakkal, alagútakkal, viaduktokkal, és hihetetlen panorámával várja az autósokat.

Bár majdnem 50 kilométer hosszú, a Como-i tó Olaszország három nagy tava közül a legkisebb. De nem mindig a méret a lényeg, Como ugyanis a legszebb, egy igazi ékszeresdoboz, tele elképesztő városkákkal, partmenti villákkal, és magas olasz kultúrával.

Már az időszámításunk előtti 9. században is volt egy település a mai Nápoly helyén, 750-ben pedig itt alapították meg a görögök a Neapolis, azaz Új város nevű települést.

Az olaszok a Ponte del Diavolo néven ismerik, mi az ördög hídjaként fordítanánk le. A Toszkánában található híd a 11. században épült.

Bari óvárosa olyan, mint egy labirintus, amit azért építettek meg így, hogy védje a helyieket a széltől és a tűző naptól, és nem mellékesen arra is tökéletes volt, hogy az esetleges megszállók ne tudjanak könnyen eligazodni. A közelben lévő, fenti képen látható Polignano a Mare sem egy rusnya látvány.

A Como-i tó partján fekvő Bellagiót gyakran nevezik Olaszország legszebb kisvárosának. Este, amikor kiürül, különösen hangulatos hely.

Orvieto óvárosa egy 300 méter magas vulkanikus sziklán fekszik, és kétségtelenül Umbria egyik legdrámaibban festő városkája.

A Dóm, vagyis a Santa Maria del Fiore Firenze büszkesége, és korában igazi mérnöki műremeknek számított. Egy kőhajításnyira tőle található a Palazzo Vecchio, Michelangelo Dávidjának másolata pedig a Palazzo della Signoria előtt áll. Mondanunk sem kell, Firenzében akad még pár tucatnyi hasonló horderejű látványosság.

A Dolomitok Dél-Tirolban. Hegyek, tengerek… az olaszoknak mindenük megvan.

A Cecina folyó völgye Toszkánában. Vulkanikus hegyek, mély szakadékok és sziklák jellemzik ezt a vidéket. Itt épült a világ első geotermikus erőműve 1911-ben.

A ligúriai Cinque Terre nagyon látványos és nagyon népszerű célpont. A sziklák közé beékelődött öt halászfalut érdemes a tengerről is megnézni, onnan mutatnak igazán.

Az Orcia-völgy a Világörökség része, annak köszönhetően, hogy ez a vidék számos reneszánsz mestert ihletett meg, és az ő munkáik befolyásoltak azt, miként alakult az ember és a természet kapcsolata. A völgy jelképeinek a ciprusok számítanak.

A lista nem teljes, de már ebből is látszik, hogy nem túlzás azt állítani, Olaszország a világ egyik, ha nem a legszebb országa. És akkor ezt a kisvárost még nem is vettük bele a listába:

Minden olasz kisvárosba bele lehet bolondulni, de Cividale örökre megkapja a szívünket

Színes házakkal, szűk utcácskákkal, titokzatos alagútrendszerrel, smaragdzöld folyón átívelő híddal bolondít magába Cividale del Friuli.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés