Etiópiában mindössze 12 óra leforgása alatt több mint 350 millió fát ültettek el egy állami programnak köszönhetően, és a tervek szerint ez a szám 4 milliárdra duzzadna a nyár végére.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a szisztematikus erdőirtásoknak és az utóbbi években tapasztalt súlyos szárazságoknak, hőhullámoknak és erdőtüzeknek köszönhetően nagyon megcsappant az ország erdőállománya, így

az erdőpusztulás és a klímaváltozás ellen küzdő zöld civilek, környezetvédelmi szervezetek és kormánytagok úgy döntöttek, hogy ideje elhagyni a semmittevés virtuális barlangját, és a tettek mezejére lépni.

Az ország miniszterelnöke, Abij Ahmed is részt vett a programban

A Magyarországnál úgy tízszer népesebb és nagyobb fekvésű Etiópia területének 35 százalékát még erdők borították száz éve, ez a szám napjainkba érve már alig éri el a 4 százalékot.

Ha tartani akarják a 4 milliárdos célt, akkor minden jó erőben lévő állampolgárnak úgy 50-100 csemetét kéne elültetnie a nyáron, ami végül is egy vállalható szám, csakhogy ehhez egy felülről jól megszervezett, jól koordinált akció szükséges, amit a miniszterelnöktől kezdve egészen a kisiskolásokig mindenki komolyan vesz – szerencsére úgy fest, akaratból és összefogásból ezúttal nincs hiány.

A civilek mellett a közhivatalnokok is besegítettek

Azt már több szakember is megállapította, hogy a faültetés és erdőtelepítés a leghatékonyabb módja a klímaváltozás elleni küzdelemnek, de a szén-dioxidot hatalmas mennyiségben megkötő növények többek között az elsivatagosodás és a talajromlás problémája is gyógyírrel szolgálhatnak.

A bolygón jelenleg annyi szabad terület van a különböző parkokban, erdőkben, parlagon hagyott területeken, ahová 1,2 billió fát lehetne elültetni. Egy tanulmány szerint amennyiben egy ehhez hasonló globális faültetési akció megvalósulna, az ültetvények képesek lennének egy évtizednyi széndioxid-kibocsátást semlegesíteni.

Etiópia egyébként ezzel a teljesítményével rendesen beelőzte Indiát, ahol három éve 50 millió fát ültettek el egyetlen nap alatt – azért az is megsüvegelendő teljesítmény volt.

Dr.-Ing. Getahun Mekuria on Twitter

BREAKING NEWS!! ETHIOPIA PLANTED 353,633,660 TREE SEEDLINGS IN 12Hours #GreenLegacyEthiopia #PMOEthiopia

Azt még külön kihangsúlyoznánk, hogy a példaértékű kezdeményezés idejére az etiópiai közintézmények is bezártak, csak hogy a hivatalban dolgozók is besegíthessenek a faültetésbe – bizony, ennyire komolyan veszik ott ezt a kezdeményezést.

Reméljük, a jó példa terjedni fog. Hajrá!

(forrás: BBC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés