Arról már többször is hallottunk, hogy a klímaváltozásnak köszönhetően az évszakok határai egyre inkább elmosódnak, az viszont elég újszerű, hogy már a tinédzserkor is jócskán kitolódott.

Egy friss jelentés a Lancet Child & Adolescent Health Journal hasábjain azt állítja, hogy a kamaszkor ma már bőven átnyúlik a húszas éveinkre is. Ha egészen konkrétak akarunk lenni, akkor

24 éves korig.

Korábban ugyebár azt gondolhattuk, hogy a tinédzserkorszak - ahogy a nevében is benne van - 19 éves korig tart, 20 évesen már senkit nem lehet ebbe a kategóriába sorolni. Most azonban úgy tűnik, hogy a társadalmi és életmódbeli átrendeződéseknek köszönhetően ez a felfogás a múlté.

A jelentés szerint a kamaszkor kitolódása azzal támasztható alá, hogy a mai fiatalok egyre később mutatják a "felnőttség jeleit", például egyre később házasodnak meg, csak idősebb korban vállalnak gyermeket és/vagy vásárolnak saját lakást. Rengeteg huszonéves még otthon lakik a szüleinél, nyilván ez is hozzájárul ehhez a változáshoz, aminek a hátterében mind kulturális, mind gazdasági okokat is felfedezhetünk. Sokan egyáltalán nem is akarnak gyermeket vállalni, míg mások a karriert helyezik előtérbe, de persze olyanok is akadnak, akik pénzügyi nehézségeik miatt mondanak le a gyermekvállalásról.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában