Tudományosan bebizonyították, hogy a bor jobb hatással van rád, mint az edzés! Szóval megnyugodhatsz, eddig mindent jól csináltál, tök felesleges bérletet venni és izzadni a teremben. Pattints fel egy flaska Dínom-Dánomot, oszt várd az eredményt. A bizonyítást a Player-archívumból vettük elő, mert erre időnként emlékezni kell!

Jason Dyck és tudóstársai lesznek a kedvenc haverjaid, most szólok, a kanadai Alberta Egyetem okos kutatói jöttek ugyanis rá, hogy a vörösbor, a csonthéjas, olajos magvak, valamint a szőlő együttese komoly rezveratrol (növényekben előforduló, nem flavonoid típusú, a polifenolok közé tartozó vegyület) tartalommal bír, ami jó hatással van a szívre, az izmokra és a csontokra is, pont annyira komplexen javít az egészségeden, mintha elmennél edzeni egy gymbe.

Erre igyunk hát!

Akkor ezek után minél többet iszunk, annál egészségesebbek leszünk? Hoppá, mi?! (Nem.) Ráadásul azt is mondták már tudósemberek, hogy a sör meg javítja a memóriát. Hát akkor:

A tudósok tehát velünk vannak, mi meg okosan kombináljuk a súlyzózást a napi négy–hat vbk-val, ám az orvosok még mindig nem javasolják a vörösborfogyasztást. A dokik még kitartanak amellett, hogy káros az alkohol, szóval a napi egy pohár vörösbor az optimális.

Ja, merthogy egyébként a vörös a jó csak, abban vannak az antioxidánsok, az jó a káros koleszterinek ellen, és a vérrögöket is megakadályozza. Sőt, a szürke hályog és a vastagbélrák kialakulásának veszélye is kisebb lesz tőle, és a 2. típusú cukorbetegség kockázatának csökkentésére is kiválóan alkalmas, mi több, lassítja az agy leépülését.

Szóval ne izzadj, igyál! Cheers!

A bizonyítást a Player-archívumból vettük elő, mert erre időnként emlékezni kell!

(Forrás: latintimes.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés