Még legalább tíz év, mire az első ember a lábát a Marsra teheti, de a vörös bolygóra már várost, sőt, egyenesen gigapoliszt terveznek, helyben főzött sör nélkül viszont a fene se fog odaköltözni, mondja a Budweiser. Közben felkészülünk mi, magyarok is, hogy ideális terepviszonyokat keressünk néhány stadionnak. Hogy az idő még jobban teljen.

Még márciusban vetette fel azt az ötletet a Budweiser, hogy ha egy napon valóban elérkezünk a Mars kolonizációjához, akkor bizony a nagy munkálatok és újrakezdés közepette bizony szükségünk lesz sörre tüskével, nem is kevésre – így a Saint Louis-i sörgyártó kitalálta, hogy folyékony kenyeret főzne a Marson. Az ötlet sokakat lázba hozott, csakhogy a Mars sajátos környezeti körülményei – alacsonyabb gravitáció, eltérő sűrűségű és összetételű légkör, a talaj ásványianyag-profilja és kémhatása, nagy napi hőingás stb. – miatt jó eséllyel újra kéne gondolni a sörgyártás folyamatát. Szóval a projekt akkor inkább álmodozási, mintsem tervezési fázisban rekedt.

A Budweiser nagyot álmodott

De mint kiderült, a Budweiser egyáltalán nem a levegőbe beszélt: a minap bejelentették, hogy megtették az első lépéseket a projekt kivitelézésével kapcsolatban, így a jövő hónapban két kísérletet is el fognak végezni a Nemzetközi Űrállomáson.

Ezek lényege az lesz, hogy jobban megértsék, miképpen viselkedik az árpa mikrogravitációs környezetben, így 20 árpapalántát fog a Budweiser az űrállomásra vinni.

Az első kísérlet a magok állapotára, a második pedig az árpa csírázására összpontosít majd – így szeretnének meggyőződni arról, hogy a magok ugyanolyan sebességgel nőnek-e az űrben, mint a Földön.

Egy kis sörrel a világ is jobban épül

A dolog amúgy már hivatalos, olyannyira, hogy mindkét kísérlet részét képezi a SpaceX december 4-ei, Cape Canaveralról induló missziójának.

„A Nemzetközi Űrállomás ideális hátteret biztosít számos kutatásnak, és egyben lehetőséget teremt az olyan cégeknek, mint a Budweiser, hogy bővítsék tudástárukat” – magyarázta Patrick O'Neill, a tudomány űrbeli fejlődését vizsgáló hivatal (The Center for the Advancement of Science in Space, CASIS) marketingkommunikációs menedzsere. A Budweiser kísérleti eredményeit egyébként nemcsak az „űrsörfőzés”, hanem a marsi növénytermesztés és gabonatermelés, valamint egyéb (űr)mezőgazdasági folyamatok esetében is felhasználhatják majd. Amúgy ha az árpa hasonlóan jól viselkedik majd, mint a burgonya, akkor nem lesznek bajok:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés