Még mielőtt mindenkinek a fejében elindulna a Sweet Home Alabama, a történetben van még egy csavar.

Egy meglehetősen erős sztorit írt meg a 24.hu egy kínai lapra hivatkozva.

A kínai Szucsou városában március 31-én egy elég érdekes, mondhatni drámai esküvő zajlott. Nemsokkal a szertartás előtt a vőlegény édesanyja a menyasszony kezén kiszúrt egy anyajegyet. A nőnek pontosan olyan anyajegye volt, mint a 20 éve eltűnt kislányának.

Az édesanya zaklatottan odament a menyasszony szüleihez és megkérdezte tőlük, hogy a lányukat örökbe fogadták-e. A nő szülei nagyon meglepődtek, mivel a lányukat tényleg örökbe fogadták, de erről a menyasszony sem tudott egészen az esküvő napjáig.

A menyasszony szülei végül bevallották a lánynak, hogy örökbefogadott gyermek, csakhogy akkor ez azt jelentette, hogy a testvérével élt vérfertőző kapcsolatban.

Szerencsére a fordulatoknak itt még nem volt vége, mivel a kiderült, hogy miután az édesanya, aki észrevette az anyajegyet, elveszítette a kislányát, nem szült újabb gyereket, hanem örökbefogadott egy fiút. Azt a fiút, aki most elveszi az édesanya vér szerinti lányát.

Az esküvőt végül megtartották az érzelmi hullámvasút ellenére is, ráadásul bónuszként az ifjú pár között sincsen rokoni kapcsolat. Vagy legalábbis vér szerinti biztosan nem.

Ez is érdekelhet:

30 másodperc alatt képtelen lennél elkölteni Elon Musk vagyonát

De azért megpróbálhatod ebben a szórakoztató játékban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés