Elő is álltak konkrét ötletekkel, hogyan kellene korlátozni a jólétben élők széndioxid-kibocsátását.

Az Oxfam nemzetközi civil szervezet előállt egy, a klímapolitikai szempontból fontos jelentéssel, amelyben arra a megállapításra jutott, hogy

a Föld népességének leggazdagabbjai több mint kétszer annyi klímakárosító szén-dioxidot bocsátanak a légkörbe, mint az emberiség szegényebb része.

A tanulmány az 1990 és 2015 közötti évekre koncentrál, amikor az emisszió világszerte megduplázódott, e szerint

  • a világ lakosságának leggazdagabb 10%-a (630 millió fő) számlájára írható ebben az időszakban a szén-dioxid kibocsátás több mint fele (52%-a)
  • a leggazdagabb 1% (63 millió fő) pedig 15%-ért felelős, miközben
  • a világ lakossága szegényebbik felének csupán a károsanyag-kibocsátás 7%-a róható fel.

Az Oxfam Németország társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozó szakértője, Ellen Ehmke szerint a fogyasztási ingerekre alapozó politika a felelős azért, hogy

„a gazdag kisebbség fogyasztási lázának árát a legszegényebbek fizetik meg”.

Ehmke szerint a klímakrízist és az egyenlőtlenség problémáját együtt kell megoldani. Véleménye szerint az első lépés a klímakárosító városi terepjárók és a gyakori repülés megadóztatása lehetne.

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában