Minidráma egy felvonásban. Meg a trallala.

Számolnom kellett volna, hányadszor kezdi el ezt a dallamot. Egyébként is, miért törvény, hogy egy telefonos ügyfélszolgálati rendszerben csak olyan idegesítő dallam szólhat, amilyen hangokat rokonoktól kapott csecsemőjátékok adnak ki, amíg a szülőnek nem sikerül elboltolniuk az ordító gyerekkel valamilyen csendes plüssállatra? Miért nem szaval mondjuk egy szép orgánumú színész verseket? Nem, ez nem jó ötlet, nem Adyt kell megutálni azért, mert egy cég hosszas várakozásra kárhoztatja az ügyfelét.

Egyáltalán: hogyhogy itt tartunk 2020-ban? Nyilván már az ősembernek is voltak ügyei, amiket intézett, azóta csak volt pár ezer év fejleszteni a szisztémán. Oké, bunkósbot ma már szerencsés esetben nem kerül elő, de az mégis nonszensz, hogy vagy személyesen megyek valahova, vagy itt lógok a vonal végén, miközben trallalázik egy gép. Na, talán most, dallam vége, és… azt mondja, minden ügyintéző foglalt. Ennek most örülnöm kéne? Hogy nem azért nem kapcsolnak hozzájuk, mert a folyóson pingpongoznak? Foglaltak. Én is elfoglalt lennék, dolgoznom kéne, vagy szórakoznom, vagy pihennem, vagy bármit, ehelyett.

Persze, írhatok levelet is, aztán elmehetek a postára, feladhatom, kifizethetem, az valamikor eljut hozzájuk, iktatják, és egyszer majd talán válaszolnak – próbáltam már, csak semmire nem mentem a válasszal, köszi, egy kísérlet elég volt. De legalább nem volt ez a rohadt trallala. Most meg van. Miért nem írok e-mailt? Mert már írtam, annyi előnye van a papíros levélhez képest, hogy nem kell a postára túrázni miatta, de ugyanúgy soká válaszolnak rá, és ha akarnak, akkor ugyanúgy semmit.

Tényleg minimum tizedszer kezdi elölről. Nincs egy ingyenes használható gagyihang-adatbázis, ahonnan minden hasonló telefonos ügyfélszolgálat leszívhat akár több három hangból álló iszonyatot, hogy legalább ne kapjak dallamtapadást? Vagy az is elfoglalt, akinek ezzel kellene foglalkoznia? Csak én érek rá?

Amíg várok, rendelek valami kaját. Mázli, hogy vannak olyan appok, mint a Wolt, éhen pusztulna mindenki, ha házhoz szállítást is csak telefonos menürendszeren lehetne kérni. Ez a bécsi szelet kontra quesadilla-töprengésem ellenére se tartott két percnél tovább. Mi történt közben az ügyemben? Szóltak, hogy a hívásom fontos a számukra.

Mi lenne, ha nem volna az? Ez olyan, mintha nem mennék el a gyerekem születésnapjára, és amikor sírva felhívna, hogy hol vagyok, akkor megnyugtatnám, hogy fontos nekem. Itt viszont én sírok mindjárt. Ennél egy chatbottal is jobban eltársalognék, csak hát az szegénykém annyira okos, mint egy buta ügyfélszolgálatos. Meg itt nincs is, itt csak a trallala van, a foglalt kollégák, és én, a fontos.

Állítólag a jövőben hologramok lesznek hús-vér ügyintézők helyett, meg virtuális valóság. Akkor majd nem telefon lesz a fülemen, hanem vr-szemüveg az arcomon. Akkor majd nemcsak úgy érzem magam, mint egy menürendszer-labirintusban, hanem 3D-ben tényleg bolyonghatok. Ha nyerek, el tudom intézni, amit akarok, ha nem, jön a Minótaurosz. Vagy a trallala.

Nem fogok veszteni. Nem hagyom, hogy felidegesítsenek, nem töltheti be az agyamat a dallam! Megpróbálok csak annyira figyelni, hogy meghalljam, ha csoda történik, és élő ember szólal meg a vonalban. Addig kihasználom az időt, gondolkozom a saját dolgaimon. Például, hogy milyen jót fogok enni, alig húsz perc múlva. Talán addigra már Elégedett Ember leszek, Aki Elintézte Az Ügyet. Megjön a kaja, megeszem, aztán a desszertet is, ez a minimum ilyen kínok után. A desszert! A desszert! Én, a fontos, az éhes, nem rendeltem desszertet!

De ha még egy ügyfélszolgálattal végig kell ezt csinálnom, akkor biztosan megőrülök. Amíg a telefonos zenél, a Wolt-appban rámegyek a chatre, rányomok, hogy beszélgetés indítása, csak reagál valaki előbb-utóbb. Nem hiszem el! Visszaírtak! Azonnal! Egy élő ember! Már meg is beszéltük, hogy rendelek egy somlóit is, beírom a kódot, amit most adtak, így egyszerre kapom a főétellel, és dupla kiszállítási díjat sem számolnak. Ennyi! Jó étvágyat kíván!

A Wolt ügyfélszolgálatnak munkatársai 9–22 óráig (pénteken és szombaton 23 óráig) állnak rendelkezésedre, képben vannak a te woltos rendeléseddel is, és pillanatok alatt válaszolnak, segítenek, kompenzálnak, amire épp szükség van

Szinte eufóriában érzem magam. Persze a trallala megy, de közben pillanatok alatt mégis megoldottam valamit. Még értesítést is kapok – ja, nem erről, hanem hogy itt a futár. Akkor a dallamot berekesztem, hiába szenvedtem több tíz percig, az az ügy nincs elintézve, de legalább mindjárt jóllakom. És lesz desszert is!

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Wolt.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.