A helytelenül megválasztott testhelyzet rengeteg problémát okozhat alvás közben, de a tudománynak hála többé nem kell kialvatlanul, fájó derékkal ébredned.

Persze az alvásnak is megvannak a maga Lionel Messijei, akik akkora őstehetségek, hogy maguktól eltalálják a legideálisabb pozíciót, mások viszont olyan pózt választanak, amivel csak a baj van. Márpedig a rossz alvópózzal sok baj lehet a nyak-és hátfájástól kezdve a fejfájáson keresztül egészen addig, hogy reggel hulla fáradtan ébredsz.

Mi eddig naivan azt gondoltuk, hogy természetesen minden normális ember az oldalán alszik, de ezt bizony csúnyán benéztük, ugyanis a szakemberek szerint

az a legjobb, ha a hátadon alszol.

Nyugi, nem csak te rontottad el, az emberek mindössze nyolc százaléka műveli olyan magas szinten az alvás művészetét, hogy erre zsigerből ráérzett. Ez a pozíció azért nagyon jó, mert a fejed, a nyakad és a gerincoszlopod is a természetes pozícióban van, egyik testrészedre sem nehezedik rendellenes nyomás, és ha a fejed magasabban van a testednél, akkor reflux ellen is különösen hatásos. Alvási apnoéban szenvedőknek viszont nem ajánlott a hátukon aludni, sőt, kifejezetten veszélyes lehet.

Az alvás Picassója munka közben. A háton alvás jót tesz a gerincoszlopnak, és másnap kipihenve ébredsz

Ha mégis ragaszkodsz ahhoz, hogy az oldaladon aludj, akkor érdemes ezt nyújtott lábbal tenni (az emberek 15%-a máris győztesnek érezheti magát), ilyenkor ugyanis a gerinced szintén természetes pozícióban van. Sajnálatos módon messze a legtöbben, az emberek 41%-a nem így alszik, hanem a lábát felhúzva, összegörnyedve, ami nem tesz jót se a gerincednek, se a hátadnak, ráadásul a tüdődet is összeszorítod alvás közben (pro tipp: rakj egy párnát a térdeid közé, így legalább a hátfájást megelőzheted).

A görnyedten alvás viszont még mindig jobb, mintha a hasadon alszol, így ugyanis nem csak azt éred el, hogy a nyakad órákon keresztül rendellenesen kicsavarodik, de az izmaidra is nyomást helyezel, vagyis jó eséllyel olyan fáradtan fogsz ébredni, mintha le sem feküdtél volna. Ezt a pózt amúgy a felnőttek 7%-a favorizálja.

Egy igazi freestyler: a lágyékon alvó. Mondjuk ez sem jobb, mint hason aludni

Igen, mi is észrevettük, hogy ez csak 71%-ot ad ki, de az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány felméréséből az nem derült ki, hogy mi a helyzet a maradék 29%-kal. Mi mindenesetre még felvettük néhány lehetőséget a lenti szavazás lehetséges válaszai közé, hogy biztosan senki se maradjon ki.

Te hogyan alszol?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában