A lendületben lévő magyar brand megszervezi a legnagyobb hazai kutyás sétát, amelyhez sportolók, zenészek, művészek csatlakoztak. A cél pedig nagyon nemes.

Nagy célt tűzött ki maga elé a Dorko: szeretné, ha minden arra rászoruló ember mellé kerülne vakvezető kutya, ezért jövő áprilisban megszervezi Magyarország legnagyobb segítőkutyás sétáját, amellyel a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének kutyaiskoláját támogatja majd.

A BSW is beállt a kezdeményezés mögé

És Dukai Regina is

A DRK rendszeresen kiáll jó ügyek mellett, korábban segítséget nyújtott a vakvezető kutyák kiképzésében is, dolgozott egy valóban zöld Budapestért, míg legutóbb azzal húzott nagyot, hogy a magyar teniszválogatott hivatalos öltöztetője lett, erősítve ezzel a márka nemzetközi beágyazottságát.

De a sornak nincs vége, a brand egy újabb kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet a segítőkutyusok és kiképzőik állhatatos munkájának fontosságára, és a vakvezető kutyák alacsony számára: 2019. április 27-én,

a vakvezető kutyák világnapján Magyarország eddigi legnagyobb segítőkutyás sétáját készülnek megtartani.

Igaz, a séta csak jövőre lesz, a kezdeményezés mögé már most számos hazai zenész és művész is beállt, többek között a Halott Pénz zenekar, olyan sportikonok, mint a Verrasztó testvérek vagy a pólósokkal zsinórban három olimpiát nyerő Kemény Dénes.

Földházi Zsófia öttusázó

Halott Pénz

Kemény Dénes

„A Dorkónál mindig is hittünk a jó ügyekben, amelyek mellett érdemes teljes vállszélességgel kiállni. Az MVGYOSZ és kutyaiskolájuk alázatos munkája pedig pont ilyen, nem véletlenül támogatjuk őket már negyedik éve.

A márka ismét elkészítette egyedi Loyalty is Royalty kollekcióját, mely minden évben megújul – kezdeményezésükhöz pedig ismét számos zenész, művész és sportoló csatlakozott.

Horváth Cinti

Debreceni Zita

Kocsis Korinna

A rendezvényen bárki részt vehet, aki előzetesen regisztrál és megváltja a belépőjegyét. Ennek teljes ára a rendezvény napján levásárolható lesz a helyszínen lévő Dorko Pop-up store-ban és a kiemelt Dorko üzletekben. A Loyalty is Royalty kollekció eladásából származó teljes nyereséggel az MVGYOSZ kutyaiskoláját támogatják.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon