Nem tudjuk, hogy mi az a valami, ami egy klubot dögössé, vonzóvá, menővé tesz, de a nemrégiben nyitott Badgirlzben ott van a dög, amivel egyértelműen felkerült a legizgalmasabb fővárosi klubok közé.

A 2000-es Sakáltanya című film mindenkinek megvan? Azért kérdezzük, mert már 14 éve volt, azaz nem ma. Nos, a pulton táncoló felszolgálócsajok intézményét ugyan nyilván nem ez a film fedezte fel, de olyan trendet robbantott be, amelynek következtében nem volt kúlabb dolog, mint a söntés tetején rázó csajok előtt csápolni, és nagyra tátani a szánkat, hogy nekünk is jusson a szétlocsolt vodkából.

Ezt az örök vadromantikát idézi meg a Széchenyi téri Badgirlz, ami lokáció tekintetében európai szinten is verhetetlen. Szomszédban a Gresham palota, a szomszédos Zrínyi utcából rálátunk a Bazilikára, szemben a Lánchíd, a Duna, felettük pedig a budai vár elnyúló aranyló fényei. A belső tár dizájnja olyan, mintha egy felnagyított, villogó kartetkón sétálnánk végig: elnyílt ajkú pin up csajok, átszúrt szívek, villogó neonok, farmershortok, hús. Az arculatért egyébként az a Kiss Miklós felel, aki telepakolta arany csótányokkal a Műcsarnokot, és nem mellékesen több menő belvárosi helyet felpimpelt már.

A helyhez nagyon passzolna a karcos és koszos hardrock, Motörhead és társaik, de mivel ez nem a motorosok helye, hanem a tetőbárok, klubok közönsége támasztja a pultot, inkább EDM és alkalmanként RnB dübörög a hangfalakból. A helyet uraló hatalmas bárpultban a világ összes piája megtalálható, amikből a világ összes koktélját elkészítik, és még többet, ugyanis a helynek saját receptjei is vannak, például a Badgirlz Mojitó, hogy csak egyet mondjunk.

A hely fő attrakcióját természetesen a pulton táncoló bargörlök jelentik, akik esténként több alkalommal, kb. 12-től lépnek színpadra, egy este három, de inkább több alkalommal, mindez a hangulattól függ. This is how they do it.

Kissé igazságtalan, hogy rendszerint csak a bulikról, táncoló pultoscicákról és a színes alkoholokról írnak a Badgirlz kapcsán, pedig itt a kajákba is komoly energiákat fektettek. Jól eltalálták, hogy milyen menüsorral rukkoljanak elő, klasszikus bárkajákkal találkozhatunk, mártogatós chipszel, burgerrel, quesadillával, aki pedig valami komolyabbra vágyik, az tolhat grillezett gomolyát vagy csirkét. Korrekt kaják, a tálalás meg külön piros pont, mert nagyon pofás szettekben érkeznek a harapnivalók.

A szerdától szombatig nyitva tartó Badgirlz elég gyorsan megtalálta a helyét a belvárosi éjszakában. Nem warm up hely, azaz jellemzően nem itt fogsz indítani, mert ez a hely 11 és éjfél felé indul be, akkor viszont hirtelen komótos kettesből tövig nyomják a gázpedált, és egészen hajnalig hasítanak.

A hollywoodi szexbomba, Mae West híres mondásával zárunk: „A jól nevelt lányok a mennybe jutnak, a rosszlányok meg sokfelé”. Nos, nem tudjuk, hogy igaza volt-e, de az biztos, hogy a Badgirlzt érdemes felkeresni legalább egyszer, már csak azért is, mert új hely, a belváros szívében, és mint olyat, okvetlenül illik leellenőrizni. Ha pedig bejönnek nekünk a pulton táncoló rosszlányok, az ütős koktélok, a pörgős zene, akkor akár többször is.

(Fotó: Donkó Péter, hivatalos Facebook-oldal)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában