Túl korán és túl későn sem ajánlott.

Egy brit tanulmányból kiderült, mikor lenne a legideálisabb lefeküdni egészségünk érdekében:

Este tíz és tizenegy óra között, ugyanis azok lesznek a legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban teszik el magukat másnapra.

Bár az epidemiológiai kutatásból nem lehet ok-okozati következtetéseket levonni, a szakemberek szerint a túl korai és túl késői lefekvés is nyilvánvalóan negatív hatással van a cirkadián ritmusra – ez a test 24 órás periódusokban működő belső órája, amely a test és a psziché működését szabályozza –, és így negatív hatással a szív- és érrendszer egészségére – eddig ezt még egy tudományos kutatás során sem elemezték.

A vizsgálatban a UK Biobank brit adatbank alapján 88 ezer ember 2006 és 2010 közötti adatait elemezték. A résztvevők átlagkora 61 év volt, 58 százalékuk nő. Egy kérdőíven részletes információkat adtak meg életmódjukról is, majd a kutatók ezeket az információkat vetették össze a szív- és érrendszeri betegségek, például szívinfarktus, agyvérzés, krónikus iszkémiás szívbetegség jelentkezésének gyakoriságával.

A European Heart Journal - Digital Health című tudományos lapban megjelent vizsgálat során a megfigyelt átlagosan 5,7 év alatt 3172 embernél jelentkezett szív- és érrendszeri betegség – ez a résztvevők 3,6%-a.

  • A legritkábban azoknál jelentkezett szív- és érrendszeri betegség , akik rendszeresen este 10 és 11 óra között fekszenek le aludni.
  • Annál, aki este 11 és éjfél között kerül ágyba, 12%-kal nő meg a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata, a csak éjféltől kezdődő alvás viszont már 25%-kal növeli meg.
  • Ugyanakkor annál is 24%-kal növekszik meg az ilyen jellegű betegségek rizikója, aki már este 10 óra előtt lefekszik.

Egyébként a nőknél jóval nagyobb mértékben jelentkezett a kései lefekvés negatív hatása, mint a férfiaknál.

Ez is érdekelhet:

Tudod, mi az Egyesült Államok hivatalos nyelve?

Pedig valószínűleg az angolt mondanád, de ki kell hogy ábrándítsunk.

(Forrás: European Heart Journal – Digital Health, The Guardian, MTI, fotó: )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában