Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A természet lélegzetelállító műalkotásaival sosem lehet betelni – most a világ tíz leghosszabb folyóját mutatjuk be, melyek sivatagokat szelnek át, közben nevet változtatnak, országhatárokat jelölnek ki, tízszeresükre szélesednek vagy épp színt váltanak: a bámulatos vízi metamorfózisok újra bebizonyítják, hogy az igazi csodákhoz nem kell Photoshop.

Amur, Oroszország

Nyugat-Mandzsúria hegyeiben ered a sötét, ijesztő, de mégis festői és bámulatos Amur, amely a világ tizedik leghosszabb folyója. A 4444 kilométer hosszú csermelyecske, mely mongol nevén (Kharamuren – cirill: Хар мөрөн) Fekete-folyót és kínai nevén Fekete Sárkány-folyót, oroszul szerelmet jelent, ráadásul a folyóban élő legelterjedtebb halfajt is így nevezték el (amur – cirill: Аму́р). A Silka és Arguny folyók összetalálkozásából duzzad fel, és kijelöli a kínai–orosz határt is. Bővizű, de nagyon ingadozó folyó: télen a legtöbb helyen hajózhatatlan, nyáron pedig a monszunesők hatására gyakran óriási károkozással árad.

Kongó, Afrika

4700 kilométeren, elképesztő kanyarokkal, magasságokkal, mélységekkel és vízesésekkel a világ kilencedik leghosszabb folyója a Kongó, kevésbé ismert régi nevén a Zaire. Tíz afrikai országot szel keresztül az egész hosszában hajózható hatalmas víztömeg, három lebilincselően szép vízesése van, és egyes szakaszai 230 méteres szurdokban folynak, így a világ legmélyebben sodró folyójáról beszélhetünk. Ezeken a mély területeken a Kongó élővilága egyedülálló: vannak olyan halfajok, amelyeknek csak döglött példányait fogják ki, mivel szegénykék a felszín felé úszva elpusztulnak keszon-betegségben.

Paraná, Dél-Amerika

Mint a tenger – ez a Paraná folyó nevének eredeti jelentése, mely 4880 kilométeres hosszával a világ nyolcadik legnagyobb folyója. A Paranaibe és a Rio Grande találkozásából keletkezik, és Paraguay, Brazília és Argentína határfolyója is. Útját káprázatos vízesések és zuhatagok jelzik, melyeket több helyen függőátjárókkal tettek elérhetővé turisták számára.

Ob, Oroszország

Hetedikként szintén egy orosz óriást üdvözölhetünk, az 5410 kilométeres Ob-folyót (az Irtisszel együtt), mely hosszú útját víztározók kísérik, sokszor több ágra szakad, majd megint találkozik, cikkcakkosan halad, és végül egy hatalmas ívvel elér nagyjából a sarkkörig, ahol a Kara-tengerbe ömlik. Az év nagy részében jég borítja, ezért hajózási szempontból nem túl praktikus, de látványnak annál lehengerlőbb.

Sárga-folyó, Kína

Észak-Kína fennsíkjairól hatalmas mennyiségű sárga löszt hoz magával a világ hatodik leghosszabb folyója, a színéről Sárga-folyónak keresztelt 5464 kilométeres, megszelídíthetetlen gyönyörűség. Az egyedülállóan varázslatos, magát gyakran újraalkotó, hömpölygő víztömeg ugyanis nagyon sok gondot okozott már különböző mederváltoztatásaival, és kiszámíthatatlan áradásai többször tragédiába torkolltak. 1887-ben például közel kétmillió ember vesztette életét benne, majd 1931-ben egy- és négymillió fő közt volt egy újabb áradás áldozatainak száma. A Sárga-folyó völgyét a civilizáció bölcsőjeként is számon tartják, ugyanis az első kínai államok is ott alakultak ki.

Jenyiszej, Oroszország

Oroszország folyói, egyesüljetek! felkiáltással a Jenyiszej hosszát háromféleképp is meghatározzák a belé ömlő több másik folyóval, így ha a Szelenge forrását tekintjük a Jenyiszej eredetének, akkor a világ ötödik leghosszabb versenyzője 5949 kilométer hosszúnak számít. Neve ó-kirgizül folyóanyát jelent, amire valószínűleg hatalmas vízbőségével szolgált rá. Elképesztően szép szibériai területeket szel keresztül amikor épp nincs befagyva, legyen az sziklás hegyvidék, ártéri fenyőerdő, rétek vagy erdős tundra – medre pedig akár tizenöt kilométeresre is kiszélesedik.

Mississippi, Amerika

Csaknem teljesen átszeli egész Amerikát észak–déli irányban a Missourival együtt 6275 kilométer hosszú Mississippi, mely a világ negyedik leghosszabb folyója. Állatvilága nagyon gazdag, aligátoroktól kezdve vidrákon át mosómedvéket, hódokat, nyérceket és még vagy ötvenféle emlőst, meg százötven fajta hüllőt, és kétéltűt találhatunk a folyónál – ha épp nem metropoliszokon halad át.

Jangce, Kína

„Aki még nem hajózott fel a Jangcén, az még nem látott semmit a világból” – tartja a kínai mondás a világ harmadik leghosszabb folyójáról. A 6300 kilométer hosszú Jangce ki is érdemli a költői jelzőket: az önmagában is bámulatosan szép folyó hihetetlenül festői vidékeket szel keresztül. A tibeti fennsíkról ered, megszámlálhatatlan kulturális és vallási kötődése van, szellemvárosok mellett halad el (Fengdu), áll-leesős szurdokokat képez (Három-szurdok), és szeret száznyolcvan fokos fordulatokat venni, meg egész alföldeket elárasztani, ha túl erős a monszun.

Amazonas, Dél-Amerika

Több víz folyik le rajta, mint a Níluson, a Jangcén és a Mississippin együttvéve, akár 48 kilométerre is kiszélesedik, nevét a környező esőerdőkben élő harcos nőkről kapta, és a világ folyami édesvízének egyötödét képezi, mi az? Természetesen az elképesztően nagy számokkal operáló Amazonas, mely 6400 kilométeres hosszával a ranglista második helyezettje. Az Amazonas leginkább esőerdejeiről híres, melyekben szintén rekordot hoz: a világ állatfajainak egyötöde ott található (vagy még több is, a tudósok ugyanis minden évben egyre több fajt fedeznek fel vízében és partjain), és a filmesek is szeretik veszélyes állatvilága miatt (elég csak a Gyilkos Anakonda B kategóriás sorozatra vagy az Indiana Jones-filmekre gondolnunk).

Nílus, Afrika

A leghosszabb folyó a történelmi jelentőségű, és tíz országot átszelő, 6650 kilométeres Nílus. A sivatagokon átvágó, lassú folyású víz már az ókortól despotikus módon uralta a helyiek életét, ugyanis az északi területek (Egyiptom, Szudán) elsődleges vízforrása, így az ősi egyiptomiak a Nílus áradásai miatt kezdtek először matekolni. Az életet jelentő folyó kategóriájának egyik legromantikusabb darabja, komplett turizmus épül rá, számos állatfaj róla kapta a nevét, biblikus és vallási kötődése mellett pedig forrását és pontos hosszát is misztikus köd lengi be, ugyanis a mai napig nincs az utóbbi kettőről pontos adat.

(Képek: mapsoftheworld.com)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.