Irány Aggtelek, Jósvafő, az Aggteleki Nemzeti Park, a Gömör–Tornai-karszt és környéke.

Utazás

Aggtelekre eljutni Budapestről többféleképpen is lehet: autóval Miskolc érintésével  is mehetünk, de akár már Hatvannál is letérhetünk a pályáról, és Ózd felé haladva közelíthetjük meg a célunkat. Utóbbi pár perccel hosszabb, viszont negyven kilométerrel rövidebb, és kevesebb benne a monoton pályaélmény.

Ha tömegközlekedve szeretnénk nekivágni az útnak, óriási szerencsénk van, mivel Budapest és Aggtelek (Jósvafő) között közvetlen napi buszjárat közlekedik. Az út négy és fél óra hosszú, a teljes árú jegy 3950 forint, a félárú pedig 1980 forint. Ugyanennyibe kerül a vonatozás is miskolci átszállással. A vasúti menetrend szerint 45 perccel rövidebb így a menetidő, mint busszal, tudni kell azonban, hogy az Jósvafő-Aggtelek nevű vasúti megálló 18 km-re fekszik Aggtelektől, szóval onnan még egy buszozás vár ránk.

A föld alatt

Aggtelek neve hallatán legelőször mindenkinek egyértelműen a hatalmas barlangok ugranak be, ami teljesen rendjén is van, hiszen a Magyarországon és Szlovákiában közösen elterülő Gömör–Tornai-karszt barlangrendszere nem véletlenül kapta meg az Unesco Világörökség címet.

Ami tehát egyértelműen kötelező az itt eltöltött néhány nap alatt, az a barlanglátogatás. Evidens az aggteleki főbejáratnál behatolni a 21 km-es Baradla-barlangba, de azért akad még más bejárat is. Különböző hosszúságú és nehézségű túrákat választhatunk, amelyekről az Aggteleki Nemzeti Park honlapján részletesebb tájékoztatást is kaphatunk. Mi különösen javasoljuk még a Bodvarákón található kedvencünket, a Rákóczi-barlangot is, de ha valaki nagyon előrelátó, ki ne hagyja az előzetes bejelentkezést igénylő túrák valamelyikét.

Gyógybarlang, tengerszem

Ha valaki felső-légúti panaszait óhajtja enyhíteni egy kicsit, annak kötelező ellátogatnia a Jósvafőn található gyógybarlangba, ahol hipp-hopp kitisztulhat a tüdeje, és tapasztalhatja milyen is az, amikor az ember rendesen kap levegőt. Persze nem csak a föld alatt van ám élet errefelé sem! Sőt, ha már a levegővételnél tartottunk, tuti, hogy minden természetkedvelőnek eláll majd a lélegzete, amikor meglátja a jósvafői barlangbejárattól levezető út végén lévő tengerszemet. Ilyenkor ősszel különösen szép, ahogy körülveszik és itt-ott még be is borítják a felszínét a színes levelek.

A felszínen

Ha már kijutottunk a felszínre, nézzük is meg gyorsan, milyen egyéb dolgok várhatnak ránk még ezen a környéken. Erősen javasolt túraútvonal az Aggtelekről Jósvafőre tartó kék jelzésen végighaladni, először felmászni a karsztra, majd bevetni magunkat a hatalmas erdőbe. Csodás útvonal, Jósvafőn a település mellett pedig érdemes megnézni még a Vörös-tavat is.

Aki esetleg még többre vágyik, és vállal egy hosszabb túrát mondjuk Jósvafőről Szelcepuszta irányába szintén a kék jelzésen, akkor Jósvafőtől egy-két kilométerre kis szerencsével belefuthat az épp legelésző vagy vonuló, 130 lovat számláló Hucul-ménesbe, amelynek hangját már messziről jól hallani, amikor épp közelítenek felénk. Hihetetlenül felemelő érzés ridegtartásban élő, szabadon száguldó lovakkal találkozni a dombok között.

A romközség

Ha ugyanezen a jelzésen haladunk tovább, érdemes elmennünk a Horthy Miklós által megálmodott összefüggő vadászterületek létrehozása miatt kitelepített, lengyelek lakta Derenkre, a romközségbe is. Magával ragadó és megdöbbentő látvány a valaha lakott település hűlt helyén sétálgatni, ahol táblák jelzik az egykori házak helyét és tulajdonosaik nevét, valamint megtekinteni a község történetéről szóló kiállítást az egykori iskola épületében.

Különleges helyek

Aki pedig igazi világszenzációkra vágynak, azok sem fognak csalódni, hiszen a környéken található Szinpetri települése, ahol a gyönyörűen felújított malom épületében találhatjuk a – Guiness által is hitelesített – legnagyobb könyvet a világon. Néhány kilométerrel arrébb, Bódvalenkén pedig megint csak egy kuriózummal találkozhatunk: a többségében romák lakta település húsz házának teljes falfelületén magyar és külföldi cigány művészek által készített freskókat csodálhatunk meg, akár idegenvezetést igénybe véve is. Érdemes megnézni a 2011-es Velencei Biennálén is bemutatott települést!

Szállás

Igen könnyű dolgunk lesz, legyenek bármilyen igényeink, könnyedén találhatunk magunkat megfelelő helyet. A legegyértelműbb természetesen az aggteleki Nomád Baradla Kemping, ahol régebbi faházak és vadiúj rönkházak várják a turistákat, de aki inkább a három csillagot részesíti előnyben, annak a közeli Cseppkő Hotelt javasoljuk, vendégházak közül pedig például az Éles vendégházakat.

Jósvafő esetében a szállodakedvelők számára a jósvafői barlangbejárat és a tengerszem mellett található Tengerszem Szálló tűnik jó választásnak, aki pedig a település központjában akar megszállni, annak a Fogadó az Öregmalomhoz nevű, igen jó konyhával rendelkező helyet tudjuk ajánlani. Vendégházas felhozatalban Jósvafőn a Garan Vendégház vitte a prímet, talán a nagyon kedves vendéglátónak és a folyamatosan újra és újra megtelő szódásüvegeknek köszönhetően.

Négy nap ezen a vidéken tökéletesen alkalmas arra, hogy töröljük a hétköznapok szennyeződéseit, és kicsit közelebb kerüljünk a természethez, meg akár magunkhoz is.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Napfényt és tengert akarunk! – A legjobb last minute-utak

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés