Törékeny, apró termet, de a legkeményebb terepen is megállja a helyét. Al Ghaoui Hesna, újságíró fiatal kora ellenére több komoly elismerést is szerzett már: műsorai nemzetközi fesztiválokon szerepeltek, kapott Kamera Hungária- és Prima Primissima díjakat, írt könyvet, rendszeresen tart előadásokat egyetemeken és konferenciákon. Április elején Afganisztánban járt, megpróbáltatásai pedig azzal folytatódtak, hogy válaszolnia kellett a Player kérdéseire.

Tűsarok és golyóálló mellény

Az igazat megvallva nem ez az első találkozásom a tudósítóval, ugyanis tavaly nyáron már összefutottunk egy háztetőn. Forgatási helyszínként használtunk egy hatodik emeleti tetőtéri lakást, amelynek méretes teraszán balkonnövényekről készítettünk egy – mi is a megfelelő jelző?, igen, megvan – izgalmas és informatív kis műsort. Fogalmam sem volt, hogy kié a lakás, amíg egyszer csak meg nem jelent egy apró hölgy, miniszoknyában és tűsarkúban. Ez még rendben is volna, de egyik kezében egy szemmel láthatóan súlyos, világoskékszínű golyóállómellényt cipelt, a másikban pedig egy ugyanolyan színű fém sisakot. Aznap közel 45 °C fok lehetett a teraszon, de a stáb úgy fagyott le, mint a Windows 97. Hesna felnevet, amikor emlékeztetem a hatásos belépőre. – Igen, már emlékszem, az tényleg elég erős kontraszt volt! Tűsarok és golyóálló mellény. Aznap hoztam haza a mellényt a tévéből, másnap indultam a második utamra Líbiába. (Köszönjük a Pastrami Étterem és Kávéház segítségét!)

Vadászszezon

Hesna nem haditudósító, hanem – saját megfogalmazását idézve – egy olyan újságíró-tudósító, aki sokszor jár háborús övezetekben. Többek között azért tartja fontosnak a munkakör pontosítását, mert így elkerülheti, hogy a média beskatulyázza. Mivel édesapja szír származású, Hesna jól beszél arabul, ez pedig felbecsülhetetlen előnynek számít a szakmájában. Az interjú kapcsán még márciusban beszéltünk először, de csúsztatnunk kellett a találkozót, mivel akkor indult afganisztáni küldetése. Bár a médiában terjengenek szóbeszédek arról, hogy a balkáni háború idején egyes hazai újságírók telefonos bejelentkezésük alatt hogyan kreáltak maguk köré petárda segítségével „csatazajt”, Hesna a golyóálló mellényt is csak vészhelyzetben viseli, mondván: ha dramatizálná bejelentkezéseit, könnyen hiteltelenné válhatna. Mindent egybevéve kétségtelen, hogy ez egy nagyon-nagyon veszélyes szakma. Évente tucatnyi „correspondent” azaz tudósító veszíti életét konfliktuszónákban, legutóbb a februárban, a szíriai Homsban meggyilkolt Marie Colvin, angol újságírónő esete kapott nagyobb visszhangot. – Most Afganisztánban nem sokkal a konvojunk után robbant fel egy IED, vagyis egy házilag összebarkácsolt robbanóeszköz. Áprilisban indul be az, amit ott vadászszezonnak neveznek. A tálibok telente visszahúzódnak a hegyekbe, és ilyenkor a hó elzárja a hágókat, ösvényeket. Áprilisra viszont befejeződik az olvadás, a tálibok pedig akcióba lendülnek. Két nappal a hazaérkezésünk után korábban példa nélküli összehangolt offenzívát indítottak a fővárosban, Kabulban.
Tom Stoppard, író szerint, ha változtatni akarunk a világon, akkor az újságírás az egyik leghatékonyabb rövidtávú fegyver. Ugyan nem kérdezek rá konkrétan, de úgy érzem, hogy Hesna hasonlóképpen gondolkodik a zsurnalizmusról. – Április elején Kabulban is forgattunk a magyar katonákkal, arra voltunk kíváncsiak, hogy mekkora a szakadék a filmek által sugallt kép és a valóság között. Úgy tudom, hogy a tálib offenzívában senki sem sérült meg azok közül, akikkel ott találkoztunk. Úgy tudnám leginkább jellemezni, hogy nagyon „sunyi” a veszély Afganisztánban, mert ahogy arrafelé mondják: az ellenségnek nincs arca. Minden egyes alkalommal megfogadom, hogy soha többet nem megyek vissza oda.

Egy vietnami cölöpfalu egy folyó közepén, ahová az ember csónakon érkezik. A helybéliek rizst, sült banánt és magvakat árulnak. Igazi harmónia.

A hely, ahová szívesen vonulna száműzetésbe.

Nyugaton a helyzet változatlan

Az étteremben ücsörögve és limonádét szürcsölve a háború és a veszélyhelyzetek mind távolinak és abszurdnak tűnnek. Kiderül, hogy Hesna emberpróbáló útjai után éppen ebben az étteremben vezeti le a feszültséget, méghozzá libamájas créme brulée-vel. Most is azt eszik, vagyis enne, ha nem kellene állandóan a kérdéseimre válaszolnia. Amikor nem velem beszél, akkor sűrű bocsánatkérések közepette telefonhívásokra válaszol. A szerdán este adásba kerülő Bábel legújabb epizódján (lásd a lenti képgaléria első 4 darabját) éppen az utolsó simítások zajlanak, a szerkesztő és a vágó pedig minden egyes részletet – ki kerüljön a stáblistára, mi szerepeljen a névinzerten?, stb. – tisztáz a műsorvezetővel. – Ez az adás nem háborúkról szól, hanem a jövőről – fejti ki Hesna. – Jövőkutatókkal beszélgettünk és Amerikában is jártunk, méghozzá a világ egyik legbizarrabb intézetében, amely arra szakosodott, hogy embereket fagyaszt le, abban a reményben, hogy később majd feltámasztják őket. Izgalmas és provokatív adás lesz szerintem.

A halál sárga Daciájában

Amikor a rovat vendégeivel utazásokról beszélgetek, általában pozitív , inspiratív sztorikkal találkozom, Hesnánál az utazáshoz viszont egy csomó aggasztó dolog kapcsolódik. Gáza, Szudán, Libanon, Etiópia, Líbia, - egyik sem egy klasszikus turistaparadicsom. – Sokszor azon töprengünk, hogy érdemes-e egyáltalán elindulni, mert egy háború sújtotta, instabil országba nagyon nehéz bejutni. Líbiába az egyiptomi határon át hatoltunk be, és csak reménykedni tudtunk benne, hogy a felkelők vannak a túloldalon, mivel Kadhafi hadserege terroristaként tekintett a vízum nélkül belépő újságírókra. Nagyon emlékezetes túra volt például, amikor Irakba akartunk bejutni Törökországon keresztül. Egy kis határmenti faluból próbáltunk elvergődni a közelben lévő határra. Tudni kell, hogy újságírókat veszélyes helyekre csak az fuvaroz, aki nagyon rá van szorulva a pénzre. Borzalmas útjaink voltak, elképesztő roncsokon kellett száguldoznunk az évek során. Végül egy rozzant sárga Daciában jutottunk el a határra 20 dollárért, amit ráadásul az út szélén kellett lestoppolnom. Olyan utazás volt, ami közben az ember erősen elgondolkozik, hogy hol van, és mit is csinál éppen.

A tojásos lecsót nem tudom megunni. Várom a szezont.

A kaja, amin akár két hétig is ellene.

Szélsőségek között

Az interjút azzal kezdte, hogy nagyon fáradt, és sajnálja, hogy nagyon lassan beszél, pedig nem tűnik meggyötörtnek, és csak úgy dőlnek belőle a történetek. Az étterem alapzaja miatt rendszerint jegyzeteket készítek, és a vége felé a gépelt szövegbe pillantva egy kisregény képe kezdett körvonalazódni előttem. Hesna és Kadhafi, lehetne egy fejezetcím, aztán Hesna Szudánban (anya ás haldokló gyermeke), Hesna és Libanon (majdnem meglincselték az operatőrével együtt), és így tovább. Hosszasan beszél egy Líbiában fogságba esett amerikai srácról, aki fél évet töltött egy szekrény méretű magánzárkában, a kadhafista erők börtönében. Miközben szenvedélytől fűtött hangon mesél az őrület széléről a normális világba visszakapaszkodó srácról, megcsuklik a hangja, de lehet, hogy csak a fáradtságtól van. – Persze, hogy az embert sokszor megviseli, amit lát, és hiába dolgoztam háborús zónákban az elmúlt években, számomra még most is felfoghatatlan, hogy a huszonegyedik században teljesen természetes dolog, hogy az emberek egymást gyilkolják, sokszor felelősségre vonás nélkül, többnyire egyértelműen gazdasági érdekekért folyó háborúkban. Libanonban történt, a 2006-os háború során, hogy egyszer az utcán megtámadtak minket a helyiek, mert elterjedt, hogy az újságírók kémkedni mentek az országba. Szó szerint meg akartak minket lincselni, és ez teljesen ledöbbentett, mert a libanoniakat nagyon vendégszerető, kedves embereknek ismertem meg. Ugyanakkor az is Libanonban történt, hogy a bombázások miatt a bejrúti lakosok nagy része felmenekült a hegyi falvakba, ahol az emberek sátrakat állítottak a kertjükben, hogy minél több menekültet el tudjanak szállásolni. Mindenkit befogadtak, és az utolsó vekni kenyeret is megosztották egymással, és egyébként velünk is, felajánlották, hogy szállást, ételt is adnak, ha szeretnénk. Mindez ugyanabban az országban, ugyanazon a héten történt. Ebből is látszik, hogy a háború szélsőséges viselkedést hozhat ki az emberekből - szélsőségesen jót vagy rosszat.

(Fotó: Bernáth Zsolt, Al Ghaoui Hesna/Facebook)

 

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon