Az eddigi tanulmányok és kísérletek azt mutatták, hogy a tetoválás inkább hátráltató tényező a munkakeresés során. Lehet, hogy ez mégsem így van? Talán csak a megfelelő munkakört kell megtalálni.

A skóciai St. Andrews University legújabb tanulmánya szerint egy tetkó még kimondottan segíthet is abban, hogy elhelyezkedj. Kiderült, hogy egy jól megválasztott és ízléses tetoválás képes lehet pozitív módon közvetíteni az adott cég arculatát, különösen a fiatalabb vásárlók, fogyasztók felé.

A kísérletet az USA-ban és Angliában is elvégezték. A lényege az volt, hogy a résztvevőknek (akik mind rendelkeztek vezetői tapasztalattal) mutattak képeket férfiakról és nőkről. Majd ezeket a képeket megváltoztatták, mintha a nyakukon lenne egy csillag alakú tetoválás.

A résztvevőknek azt kellett eldönteniük, hogy kit alkalmaznának inkább bartenderként vagy kidobóként egy menő éjszakai szórakozóhelyen, és kit vennének fel inkább egy előkelő étterembe pincérnek.

Talán nem is meglepő, hogy a tetováltakat szívesebben alkalmazták volna a szórakozóhelyen, hiszen ők megnyerőbbek lehetnek a fiatal célközönség számára.

Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a sátánista, fasiszta vagy drogokhoz köthető tetkók megengedhetetlenek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában