Azt egyszer korábban már kitárgyaltuk, hogy miért (nem) érdemes barátságban maradni a volt csajoddal. Ettől függetlenül persze továbbra is sokan járnak össze az exükkel, egy érdekes tanulmány pedig azt is megmutatta, hogy az ünnepek ideje alatt különösen gyakran esik ez meg.

A Plenty of Fish nevű randioldal készített egy felmérést, és a begyűjtött válaszok alapján arra jutott, hogy nagyjából minden harmadik felhasználó valamikor lefeküdt már az exével az év ezen időszakában. De nem az exek az egyetlen kategória, akivel az emberek gyakran összegabalyodnak ilyenkor. Egy korábbi tanulmány szerint az emberek fele megcsókolta már egy munkatársát valamilyen céges karácsonyi bulin, és elég nagy százalékban szex is lett a vége.

Ez persze elsőre talán nem tűnik olyan dolognak, ami miatt aggódnod kellene, de ha jobban belegondolsz, könnyen származhatnak belőle kínos pillanatok a későbbiekben. Az exek esetében teljesen zavaros, felkavart érzelmekkel, míg a munkatárs esetében kellemetlen találkozásokkal kell számolnod. Mindkét választás igencsak megkérdőjelezhető tehát, rengetegen mégis megteszik. Hogy mi ennek az oka? A magány.

Az ünnepek alatt felerősödhet a magány és az elszigeteltség érzése. Néhányan ilyenkor összefekszenek másokkal, hogy ezzel küzdjék le ezt az érzést

- magyarázta Dr. Crystal Lee pszichológus, aki arra is kitért, hogy az ünnepek alatt a különböző partikon és társas eseményeken a szinglik még magányosabbnak érezhetik magukat, amikor körbenéznek a szobában és azt látják, mindenki a párjával van. Ha ehhez az érzéshez némi alkohol is párosul (ami karácsonyi és szilveszteri bulikon azért gyakran megesik...), akkor a fellazult gátlások miatt még nagyobb eséllyel torkollik szexbe az egész.

Ha tehát nem akarod egy megkérdőjelezhető szexuális döntés révén tovább bonyolítani az életed, a legfontosabb teendőd az, hogy legyűrd magadban a magányosság érzését. Ezt úgy érheted el, ha folyamatos lekötöd magad valamivel, lehet az akár munka, akár pókerezés a haverokkal. Persze az is lehet, hogy minden vágyad újra összejönni az exeddel vagy épp elcsábítani a kolléganődet. Ezzel sincs gond, ha közben számolsz a lehetséges következményekkel.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában