A penicillin 1928-as felfedezése hatalmas mérföldkő volt az emberiség történetében. A legelső antibiotikum rengeteg katona életét mentette meg a második világháború során, és olyan, addig végezetesnek vélt fertőzések váltak kezelhetővé, illetve gyógyíthatóvá, mint a szifilisz, a lepra, az agyhártyagyulladás, a tuberkulózis vagy a tüdőgyulladás.

Joggal gondolták tehát ekkor úgy, hogy a penicillin egy igazi szuperhős lesz a kórokozókkal szembeni háborúban, amellyel az oldalán az ember szinte legyőzhetetlenné válik. Még a 20. század végén is úgy tekintettek a Nobel-díjas Alexander Fleming felfedezésére, mint a 20. század egyik legnagyobb orvosi csodájára – és valljuk be: a penicilin vitathatatlanul kiérdemelte ezt a megtisztelő jelzőt.

Alexander Fleming

A baktériumtörzsek azonban idővel egyre inkább rezisztenssé váltak a penicillinre – amely egyrészt egy természetes evolúciós „válasz” volt részükről, másrészt pedig a napjainkban alkalmazott felelőtlen, indokolatlan és túlzott antibiotikumkúra eredményének is tekinthető. És hiába is dobtuk csatába az újabb és újabb antibiotikumokat, idővel egyre rezisztensebb baktériumtörzsek jelentek meg. A tudósok az elmúlt években találkoztak már gyógyíthatatlan tripperrel, szuperbaktériummá váló E.colival, ellenálló szalmonellával, és számos más, ismert kórokozó felturbózott változatával.

A veszélyeket az is jól tükrözi, hogy az antibiotikumrezisztencia évente 700 ezer ember haláláért felelős a világon, és a folyamat idővel odavezethet, hogy a legáltalánosabb fertőző megbetegedésekre sem lesz már hatékony gyógyszer.

Szóval a háborút nem nyertük meg 1928-ban – a harc tovább folytatódik, méghozzá egyszerre két színtéren. Az egyik a laboratóriumukban, a másik pedig az emberek fejében zajlik.

  • Olyan antibiotikumok kifejlesztése volt a cél már évek óta, amelyek a szuperrezisztens baktériumtörzsek ellen is fel tudják venni a kesztyűt – úgy, mint a penicillin szűk száz éve.
  • De ez mit sem ér, ha az emberek egy része továbbra is idióta mindentudó marad, és felelőtlenül nyomja magába az antibiotikumokat akkor is, amikor mondjuk épp egy vírusos fertőzésen esik át – ebben az esetben ugyanis annyit ér az antibiotikum, mint Uri Geller távenergiája. És sajnos az orvosok jelentős része is ebbe a csoportba értendő, mert puszta kényelemből, tudatlanságból vagy nemtörődömségből, de ők is szeretnek „vakon” antibiotikumokat felírni. (Elvégre jóval kényelmesebb, és a „gyors kezelésért” meg is fizeti őt Juli néni, aki pedig így nyugodtabban alszik. Szóval mindenki boldog.)

Mert nem csak a vírus jöhet szóba. Ha épp egy atipikus baktérium baszogat minket, akkor az „profilra szabott” kúrát igényel – manapság pedig egyre több van belőlük, ugyebár.

Szinte már úgy nyeljük, mint a gumicukrot

Arról az eshetőségről pedig már ne is beszéljünk, amikor a beteg magától is legyűrné a nyavalyát, mint tették azt öreganyáink évtizedekkel ezelőtt – azért valljuk be, ez még ebben a veszedelmes, csúcsbaciktól hemzsegő mocskos 21. században is lehetséges. Szóval a felelőtlen antibiotikumterápia amellett, hogy a hazavágja a bélflóránkat – és a szervezetünkben leledző, velünk baráti kapcsolatot ápoló bacikat –, hosszútávon gyengíti a természetes ellenálló-képességünket, és a minket megtámadó dögöket is ellenállóbbá teszi. Szóval itt tartunk most. Vagyis nem egészen...

Újra „életet leheltek” a vancomycinba

A kórházi bakteriális fertőzések egy jelentős részét például a vancomycinre rezisztens enterococcus (VRE) nevű szuperbaktérium okozza. Néhány antibiotikum ugyan még hatásos a VRE ellen, de a 60 éves vancomycin, amely a bakteriális sejtfal képződését gátolja, már nem igazán. A Scripps Kutatóintézet szakemberei így nemrég azt kutatták, képesek-e helyreállítani a hatóanyag ölőképességét.

Három módosítás bizonyult különösen fontosnak, ezek által megnőtt a hatóanyag ereje és tartóssága.

„A vancomycin molekulaszerkezetén végrehajtott egyik változtatással sikerült leküzdenünk a baktérium vancomycinrezisztenciáját. Két másik kisebb változtatást is beépítettünk a molekulába, két olyan plusz útvonalat, amelyen képes megölni a baktériumot. Ezáltal az antibiotikumnak három különböző mechanizmusa van, amellyel kifejti baktériumölő hatását, ezért nagyon nehezen alakulhat ki rezisztencia ellene” – magyarázta Dale Bogert, a kutatás vezetője.

Az antibiotikumrezisztencia az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon

A módosított hatóanyag képes volt megölni laboratóriumi kísérletekben a VRE kórokozóját, és szinte teljesen fenntartani hatását azok után is, hogy a baktériumot 50-szer tették ki a szer támadásának. Ez egy nagy lépés az orvostudománynak a szuperbaktériumok elleni harcban, de a háborút még korántsem nyertük meg.

Mert ha az újabb és újabb antibiotikumokkal is hasonlóan felelőtlenül fogunk játszadozni, hamarabb lehúzhatjuk a rolójukat, mint azt gondolnánk. És akkor majd jöhetnek a mega- és a gigabaktériumok, amelyeket végképp nem tudunk majd kipucolni magunkból – így pedig lassan elérkezünk a posztantibiotikus korszakba, amely nagyon, de nagyon nem fog nekünk tetszeni.

(forrás: BBC, Scripps, The Guardian, MTI, Medical Express)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon