Szinte mindenki szokott néha beszélgetni a kutyájával vagy a macskájával, hiszen sok helyen igazi családtagként és társként tekintenek rájuk. Ettől pedig senki nem számít őrültnek, maximum akkor, ha választ is remél...
A tudósok szerint pedig annak is megvan a maga oka, hogy miért szeretünk néha 1-2 mondatot intézni a házi kedvencünk felé, túl azon, hogy mennyire jó hallgatóság lehet belőlük és ugyebár nem dumálnak vissza.
Nicholas Epsey, a University of Chicago professzora egy interjúban arról beszélt, hogy az emberek előszeretettel személyesítenek meg élettelen, illetve nem emberi dolgokat, élőlényeket. Sokan például az autójuknak, a hangszerüknek vagy éppen a kamerájuknak is képesek nevet adni és képesek beszélni is hozzájuk.
Persze nem hosszú monológokra kell gondolni. Az már talán veled is előfordult, hogy amikor sokadszorra nem indult be az autód, megkérdezted tőle, hogy te meg mi a k....a anyádért nem indulsz, persze választ aligha reméltél tőle.
A professzor szerint mindezek csupán egy aktív és intelligens szociális gondolkodási folyamat melléktermékei,
az ember ugyanis úgy van beprogramozva, hogy mindenütt arcokat és elméket érzékeljen, ott is, ahol valójában erről szó sem lehet. Ezért látunk bele néha arcokat a kávénk habjába vagy éppen a készülő tükörtojásunkba.
Ha tehát legközelebb azon kapod magad, hogy éppen a házi kedvencedhez beszélsz, tudd, hogy kellőképpen aktív a képzelőerőd, és tulajdonképpen ez nem a gyermekességedet, hanem épp ellenkezőleg, az intelligenciádat tükrözi.
(via)