Ugye megvan a 2014-ben minden csapból nyomatott Budapest című nóta, amit a brit származású Geogre Ezra írt? Na a srác úgy döntött elviszi a dalt egy brooklyni általánosba, hogy megkérdezze a kiskrapekokat: vajon ki vagy mi is az a Budapest. Kiugrott a cukiságmérőnk, plusz az utolsó tizenöt másodpercben nagyon meglepődtünk.

Akkor összefoglalva a videó első két percének tanulságait elmondhatjuk, hogy Budapest:

  • Egy város a Hungry nevű országban
  • Egy áldás
  • Egy parti vagy egy ünnepi esemény
  • Egy vallás

Ezen felül a daltól érezhetjük magunkat: vidámnak, szomorúnak vagy NAGYON BOLDOGNAK is (ahogy az egyik kislány aranyosan a kamerába ordítja). A dalszövegen nem vagyunk meglepve: az I would do sort mi is simán értettük da-be-da-doo-nak. Na és miről szól a dal? Az első, két decibellel az átlag fölött beszélő kislánnyal is csak egyet tudunk érteni: FOGGGALMAM SINCS! De azért jönnek rá más válaszok is: talán arról szól, hogy megáldjuk a kincsesládánkat (mert a Budapest ugye áldást jelent), vagy egy férfi szeretett valakit, akit elvesztett és vissza szeretné szerezni. Majd miután a vércukorszintünk teljesen kiakadt, ahogy próbálják a dalt énekelni, az utolsó kislány bemondja a frankót: nem Budapeszt, hanem Budapest a kiejtés, mivel ő bizony magyar! Valamint ad egy kedves, de megkérdőjelezhető etimológiai elemzést, hogy a hunok miatt Hungary az ország neve (a Hungaria latin szó állítólag az On-ogur bolgár-török szavakból ered a hetedik században, melynek jelentése tíz nyíl). Na mindegy, ha a kislány ezzel elérte, hogy ne higgyenek minket folyamatosan éhesnek, akkor már tett egy nagy szolgálatot minden magyarnak. Go girl, go! Mi pedig bevezetjük, hogy Dícsértessék helyett Budapestet mondunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában