Ha már nem mehetünk étterembe, akkor jöjjön az étterem hozzánk, gondolták a Budapest Makerynél. És milyen jól gondolták! Leteszteltük.

Mindig akkor tudjuk meg, mi és mennyire fontos, amikor elveszítjük. Egy éve egy szubmikroszkopikus kis rohadék kifordította a világot a négy sarkából, és szembesültünk azzal, hogy a normális életünk eltűnt.

Ilyenkor persze aggódunk sok mindenért és sok mindenkiért, messze nem az a legnagyobb probléma jelenleg a világban, hogy nem tudunk elmenni étterembe. Ám ez valahol mégis leképezi, valójában mit is veszítettünk: az eddig természetesnek tűnő szabadságunkat.

Amikor még lehetett, akkor se ücsörögtem kétnaponta éttermekben, bárokban, ám néha jól esett betérni a sarki vendéglőbe egy sztrapacskára, vagy elvinni a szülőket egy cigánypecsenyére. Nem is épült be a tudatba, hogy mennyire fontos maga a lehetőség, hogy megtehetem. És most nem.

Vagyis félig mégis, mert az ilyen pocsék helyzetek szülik a legfrappánsabb ötleteket, például azt, hogy fogja magát az étterem és elmegy házhoz. A Makery Worldnél ezt találták ki, majd gyakorlatilag tökéletesen kivitelezték is: itt a Budapest Makery DIY étterem.

Elsőre persze nehéz elképzelni, hogyan lesz éttermi színvonalú étel abból, amit kiküldenek egy dobozban, de a végére minden összeáll. Mégpedig patentül.

Séfet persze nem kapunk mellé, de ez adja a többletet, ettől más, ettől különlegesebb, mint egy hagyományos főzés, egy snassz randi vagy egy közepesen unalmas (szűk!) baráti összejövetel. Azonban mennyivel vagányabb, hogy ezeket úgy szervezheted otthonra, hogy közben te magad vagy Heston Blumenthal!

Most komolyan, ezt tényleg fontos, mert attól még, hogy sakkban tart minket ez a kényelmetlen szituáció, a barátságokat fenn kell tartani, és a szerelmek is rendületlenül szárba szökkennek, arról nem is beszélve, hogy a családok életének mindennapjait is átszövi az egyhangúság, az unalom és a digitális oktatás okozta kínzó feszültség.

Mi lehet jobb, mint együtt főzni, aminek a végeredménye gyönyörű és ízletes?

Hogyan működik, mit tegyek?

A Makery World oldalán teljesen egyértelmű jelek mentén haladva három kattintással kiválasztod az általad vonzónak tartott menüt, ráböksz a napra, amikor séf akarsz lenni, kifizeted és lelkesen vársz. Kartondobozok fognak érkezni futárral, melyek az ételed puzzle-darabjait tartalmazzák. De ezt ne úgy képzeld el, mint amikbe konzerveket sorakoztatnak,

itt már maga a doboz is tükrözi, hogy egy igényes szolgáltatást vettél igénybe.

A dobozon lévő QR-kóddal pedig megkapod a receptet videón, lépésről-lépésre, azt hiszem, elronthatatlan. Úgy mondjuk, hülyebiztosra csinálták, ám mivel én és a párom is otthonosan mozgunk a konyhában, nem okoz gondot bármit megfőzni, így bevontuk a gyereket is, hogy kiderüljön, tényleg bárki képes-e összetákolni egy ehető ételt az összetevőkből. Jelentem, igen. (Persze ezzel nem akartam lehülyézni a kölköt, azkénemég!)

Az alapanyagokon azonnal látni a minőséget és frissességet,

gyanús, hogy sokat tartanak majd attól, hogy egy 17. kerületi kínai bódé színvonalát kapják, de szó sincs erről. Minden szép, az egész igazán nívós és gusztusos. A szarvas és a borjú tökéletes színű, formára vágott, a rákok üdék, a fokhagyma és a fűszerek illatosak, a paradicsom pedig feszes. Sok dolog nincs is az alapanyagokkal, minden ki van mérve, össze van vágva, minden kézre áll. Ám szerencsére mégis oda kell figyelni, hogy az egész folyamat igazán jó móka legyen.

A kész étel látványa és íze hosszútávra önbizalmat ad, ám amíg odáig eljutsz, az az egész sava-borsa – hogy stílszerű legyek. Mi három különböző főételt választottunk, mindannyian kipróbáltuk és leteszteltük magunkat, de például a desszertnél egészen szórakoztató volt szimultánban mákos gubázni.

A végeredmény talán önmagáért beszél, az idáig vezető út pedig igazi felüdülés volt. A Makery Delivery Élményfőzés nemcsak egy otthoni étterem, hanem némi pislákoló fény a beárnyékolt, frusztrált hétköznapokban.

Papírzacskóban sült mézes-citrusos garnéla karfiolrizzsel
Borjúbélszín Wellington sültparadicsomos bébispenóttal
Dióbundás szarvassült volcano burgonyával, zöldbors mártással

(Fotó: a szerző)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában