Rendhagyó időpontban és rendhagyó vendégekkel érkezik az októberi Cultivo, melynek témája a pénzügyi szektor és a kockázati tőke világa.

Ez alkalommal három olyan kimagasló szakember fogadta el a Cultivo csapatának meghívását, akik meghatározó szereplői a hazai pénzügyi szektornak, olykor bankvezetői, gazdaságpolitikusi, vagy kockázati tőkés szerepben.

Milyen hatással lehetnek a nemzeti bank döntései a kockázatitőke-befektetésekre? Mi vonzza egy volt adószakértőt és pénzügyminisztert a kockázatos tőkebefektetések világába? Hogyan lehet megérzésből légitársaságot alapítani, és milyen kihívásokkal szembesül egy pénzügyi befektető, amikor beleül egy médiabirodalom vezérigazgatói székébe?

Október 31-én, pénteken az Ötkertben belekukkanthatsz a jegybank egykori alelnökének kockás füzetébe, beleülhetsz a pénzügyminiszteri bársonyszékbe, és megtudhatod, hogy Edward Lewis befektetési világa nem is áll messze a valóságtól, mert igenis lehet nullaforintos cégekből sok pénzt csinálni.

A meghívott vendégek: Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár (BCE), jelenleg a KBC Group igazgatósági tagja; Oszkó Péter, a Deloitte, majd a PortfoLion kockázati tőkealap vezetője, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere, jelenleg vállalkozási tanácsadó, befektető; Varga Zoltán, a Central Csoport és ezzel a Central Médiacsoport (volt Sanoma) elnök-vezérigazgatója, többek között a WizzAir első befektetője.

Az este moderátora Lajkó Erika, a Rajk László Szakkollégium végzett tagja, aki a Central Kockázati Tőkebefektetési Csoport munkatársaként maga is otthonosan mozog a hazai startupok világában.

Az egyórás workshop után a világítást le, a zenét pedig felhúzzák, szóval mindenképp regisztrálj az ingyenes rendezvényre.

Még sosem voltál Cultivón? Kik járnak oda? Neked való ez? Döntsd el, segítünk ezzel a videóval:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés