Hollywood, ugyan csak egy bizonyos szintig, de sok tekintetben még ma is konzervatív. Ez alatt nem pusztán a sokszor késve időzített akadémiai díjazások értendők, magában a filmgyártásban is vannak bizonyos konvenciók, amiket nem feltétlenül szeretnek a készítők áttörni. Utóbb említett határok közé tartozik a szakállt viselő szereplők mellőzése a vászonról. Az elmúlt néhány évtizedből alig pár tucat színészt tudtunk felsorolni, akik szemrevaló arcszőrzet kíséretében hívtak életre egy karaktert, és közülük sem volt könnyű kiválasztani azokat, akiknek ez a viselet jól állt. Most következő tízes listánkra azonban még így is felkerült egy Oscar-díjas nő.

  1. 10/10


    Tom Hanks (Forrest Gump) – Forrest Gump

    Tom Hanks az a színész, aki könnyen kaphatott volna két helyezést is a listán, hiszen ő két alkalommal is elérte a szinte lehetetlent. A Számkivetett című film is remekbe szabott alkotás, a Forrest Gump viszont zseniális, így nem volt kérdés itt ki lesz a befutó (szó szerint).

  2. 9/10

    Zach Galifianakis (Alan) – Hangover

    A karaktert bemutatni – a Másnaposok népszerűségét figyelembe véve – teljesen felesleges. A görög származású Zach Galifianakis már túlvan a negyedik X-en, de ez meg sem látszik rajta. Köszönhető ez talán szakállának is, ami szinte védjegyévé vált mindenki Alanjének.

  3. 8/10

    Gordon Liu (Pai Mei) – Kill Bill: Vol. 2

    A lista nem is lehetne teljes, ha nem szerepelne rajta egy Quentin Tarantino film. A Kill Bill második részében feltűnt karakter, Pai Mei tollseprűre hajazó szemöldökével, és lenövesztett szakállával örökre beleégette magát memóriánkba. Mással nem is nagyon tudta volna, hiszen valami frappánsat idézni tőle szinte lehetetlen.  Példának erre itt a videó.

  4. 7/10

    Al Pacino (Frank Serpico) – Serpico

    Al Pacino ebben a korai filmjében egy New York-i rendőrt alakít. Az igaz történeten alapuló film tizenkét és fél év eseményeit foglalja magában, minek köszönhetően a főszereplő is keresztülmegy több külső változáson, ami alól nem kivétel az arcszőrzet sem. Serpico hord kecskeszakállt, bajuszt, és teljes szakállt is.

  5. 6/10

    Robbie Coltrane (Rubeus Hagrid) – Harry Potter series

    Hagrid szakállának mérete az évek során csökkent: míg a sorozat kezdetén egy totál képen is szinte betöltötte vele a vásznat, addig a Halál ereklyéiben ez már csak a közeli képekre volt igaz. Az az érzésünk azonban továbbra is fennáll, hogy ha valamiféle arcpirító véletlen folytán egy madár (vagy egyéb repülő bölény) beleszáll abba a szakállba, onnan az életben nem jön ki többet.

  6. 5/10

    Meryl Streep (The Rabbi) – Angels in America

    Listánk egyetlen női szereplője ki más is lehetne, mint Meryl Streep. Az HBO minisorozatában több karaktert is megformált az Oscar-díjas színésznő, mindközül azonban a rabbi hagyta a legmélyebb nyomott bennünk. Hogy a szakállnak mennyi szerepe volt mindebben, azt még nem sikerült megfejtenünk.

  7. 4/10

    Daniel Day Lewis (Abraham Lincoln) – Lincoln

    Még készülő produkcióról beszélünk, mégis bejárta már a fél világot egy fotó, amin Daniel Day Lewis látható Abraham Lincolnnak maszkírozva. A képet nézvén két tanulság is leszűrhető: az egyik, hogy tényleg bárkiből lehet idős férfit varázsolni, illetve hogy Day Lewis a privát életben is hordhatna szakállat.

  8. 3/10

    George Clooney (Bob Barnes) – Syriana

    George Clooney-ra igazán fel lehet nézni bizonyos tulajdonságai miatt. Stílusos, kiváló színész és sok különleges történetet mesélt már el a hivatásán keresztül. Patriotizmusa is kétségtelen, ennek fényében őt learabterroristázni legalább akkora szentségtörés, mintha egy olasz lecsúnyázná a legújabb Ferrarit. Határozottan jó a szőre, meg az is menő, hogy őszülni hagyta, de azért van benne egy adag Rasim Abdullah, nem?

  9. 2/10

    Sean Connery (Marko Ramius) – Hunt for Red October

    Visszafogott, gondozott szakállat hagyott magának Connery a Hunt for the Red Octoberben. A haja még nem teljesen tudta eldönteni, hogy akkor most ősz színre vált-e vagy sem, de a szakálla már letette a voksát a fehérség mellett. Kétséges, hogy a film hatására, de egy vízi jármű kapitányát csak és kizárólag ősz szakállal tudjuk elképzelni. És ebben nincs helye vitának!

  10. 1/10

    Robert Duvall (Felix Bush) - Get Low

    Robert Duvall egy legenda - ehhez a kijelentéshez nem kell túl nagy bátorság, a legtöbb filmjében felejthetetlen alakítást nyújt. A Get Low című alkotásban - amelyben egyébként a saját temetését szervezi - egy mogorva, de mégis szerethető vidéki karaktert játszik, amihez elengedhetetlen az óriásira megnövesztett szakáll. A karaktertől mi sem áll távolabb, de mi mégis némi Mikulás-hatást érzünk a dús szőrzet kapcsán. Csak azt bántuk, hogy a film során megszabadult tőle.

    Ha a megjött a kedved a szakállhoz, akkor itt találsz hozzá útmutatót!

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon