Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A világ talán legegyszerűbb dolgának tűnhet, mégis a férfiak közel 50%-a helytelenül teszi fel az illatot magára. Ha te is azt szeretnéd, hogy parfümöd hatása kibírja a délutáni értekezlet végéig, akkor a Player most elárulja a titok nyitját.

Először is fontos tisztázni, milyen hibát nem szabad elkövetni az illat feltételekor. A parfüm csuklóra történő fújása, majd a másik kézzel való összedörzsölése a lehető legnagyobb baki. Ezzel a mozdulatsorral felmelegíted az illatanyagot, ily módon megváltoztatva összetételének szerkezetét. A végeredmény, hogy az illat is megváltozik, és közel sem lesz olyan, mint az üvegben eredetileg megtalálható volt. Ha tehát eddig így tettél, itt a lehetőség, hogy felhagyj vele. Elmondjuk, hogyan.

Az illat nem tűnik el egy órán belül, csak ahogy a szemed a fényhez, úgy az orrod is hozzászokik az illatokhoz. Éppen ezért ne fújd gyakran újra magad, teljesen szükségtelen.

Hétköznapi használat

Most hogy ezekkel megvagyunk, térjünk rá a lényegi részre. Annak érdekében, hogy illatoddal akár egész nap hódíts, nem kell olyan sokat tenned, mint azt elsőre gondolnád. Mindössze egy illatanyagtól mentes kézkrém szükséges hozzá, és természetesen a parfümöd. A krémből helyezz egy közepesen kis adagot alkarod belső oldalára, néhány gyors kézmozdulattal egyenletesen oszlasd szét, ezt követően pedig háromszor-négyszer fújj parfümödből az imént kezelt bőrfelületre. Ha ezzel is megvagy, akkor szabad kezeddel óvatosan nyomkodd be a permetet a még be nem szívódott krémbe, így az illatanyag hatékonyabban, nagyobb mennyiségben jut be bőröd legfelső rétegbe. Ezt a mozdulatsort elég pusztán az egyik karodon megcsinálni, praktikusan azon, amelyiket többet használod.

Esti használat

Legyen a program egy klasszikus vacsora randi, vagy egy rangos kiállítás megnyitója, általában szól a háttérben valamilyen zene, mely hatására az emberek közelebb hajolnak, hogy jobban megértsék egymás szavát. Ezt a fajta kommunikációt fordíthatod javadra azzal, hogy füled mögé helyezel fel parfümödből. A tartós hatás érdekében ezen a felületen is használhatsz a korábban említett krémből. Így ha a hölgy a füledbe súgja titkait, nemcsak hallgatásoddal, hanem illatoddal is könnyen leveheted őt a lábáról.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.