A Kings of Rap Clothing egy olyan budapesti sztori, amiből több kellene. Miért mondjuk ezt? Azért, mert bizonyítja, hogy kis hazánkban is lehet olyan ötleted, ami aztán az egész világon sikeressé válik. Négy fővárosi srác egy streetwear-márkát álmodott meg magának, és addig dolgoztak, amíg az egyik pólójuk a Wu Tang-legendán, Method Manen landolt. Ez persze remek dolog, de nem elég az üdvösséghez – ennél sokkal több kell ahhoz, hogy egy nemzetközileg is életképes brandet rakjon össze az ember. Hajdu Imrével, az egyik alapítóval beszélgettünk arról, hogy hol tartanak és mennyi munka van egy ilyen siker mögött.

– Kezdjük az elején: hogyan és mikor kezdődött a Kings of Rap Clothing története?

– Régóta terveztük, hogy lesz egy saját streetwear márkánk, és mivel gyerekkorunk óta rajongunk a hip-hopért, így kézenfekvő volt, hogy egyesítsük a kettőt. Sose volt elég tőkénk, hogy belekezdjünk, de kb. három éve, mikor a Kings of Rap ötlete jött, úgy éreztük nem várhatunk tovább, meg kell valósítanunk akkor is, ha az összes szabad forintunk ebbe fektetjük. Nagyon motivált minket ez a koncepció.

– Egészen a közelmúltig csak ötféle pólóból állt a kollekciótok. Ez soknak vagy kevésnek számít? Nekem kevésnek tűnik, ezért szándékosan kérdezem úgy, hogy miért ilyen szűk a paletta? Jobb kevesebb termékkel nyomulni?

– A pólóink limitált példányszámban készülnek, pár száz darabot értékesítünk egy mintából, aztán jön egy következő széria. Még nem tudunk akkora készletet felhalmozni, hogy folyamatosan legyen minden pólónkból, de így exkluzívabb is a kínálat, gyorsan le kell rá csapnod, ha megtetszik valamelyik grafika.

– Miért ez az öt minta lett a nyerő?

– Mint említettem, Hip-Hopon nőttünk fel, és a Wu-Tang Clan lemezei végig kísérték az életünket, így alap volt, hogy egy Wu tag benne lesz az első kollekcióban. Szinte egyértelmű volt az is, hogy ilyen márkanév alatt a legnagyobb ikonokkal kell kezdenünk a sort, így esett a választás Notorious B.I.G-re és 2pacra is.

– Ha felmegyünk az oldalatokra, akkor azt láthatjuk, hogy olyan élő legendák is a pólóitokban nyomulnak, mint például a Wu Tang Clan alapítótagja, Method Man. Hogy sikerül elérni az ilyesmit?

– Az instagramnak köszönhető, hogy el tudtunk érni több olyan nagy legendát is, mint pl. DJ Matematics, a Wu-Tang Clan dj-je. Neki annyira megtetszettek a mintáink, hogy az ODB-s pólónkat megmutatta a clan többi tagjának, és kértek is belőle az egyik torontoi koncertjükre. Matematics dobta az infót, hogy valamelyikükön biztos rajta lesz a fellépésen. Másnap lázasan kerestük a partyfotókat, és kiderült, hogy Method Man nyomta benne. Óriási élmény volt ezt látni, mert Mef különösen nagy személyes kedvencünk.

– Hogy kaptatok engedélyt a Wu Tang logóra? És kell utána százalékot leadni a WTC-nek?

– Megkérdeztük DJ Matematicsot, aki – mint kiderült – az eredeti logót kitalálta, és
leokézta a dolgot, sőt felajánlotta, hogy a hivatalos képviselőnk lesz, kérte, hogy kerüljön ki a neve az oldalunkra, mint “Representative”. GZA-val már fix az együttműködés, de további tagokkal is kilátásban van kollaboráció.

– Ha jól tudom, tavaly tavasszal 50 Centhez is eljutottatok. Hogy is történt ez?

– 50 Cent egy filmszerep miatt jött Budapestre és egy barátunk vele dolgozott a magyarországi forgatása alatt, ő adta le a drótot, hogy itt lesz pár napot. Kaptunk is a lehetőségen, és készítettünk neki egy festményt, egy nagyon fain kerettel, ahogy azt illik. A barátunk, aki eljuttatta neki, mondta, hogy sok ajándékot kapott, de szinte mindet ott is hagyta a festményen kívül, és nagyon tetszett neki a sztorink is, ahogy megvalósítjuk magunkat.

– Az elmúlt fél évetek nagyon sűrű volt. Mi minden történt veletek?

– Átszerveztük a működésünk, új beszállítónk és nyomdánk van. Év elején kijöttek az új ART- és a SuperGhetto-kollekcióink és MC Eiht-el kihoztuk az első hivatalos kollaborációnkat. Átalakult az értékesítés is, szorosabbra fűztük a kapcsolatot viszonteladóinkkal, hogy hatékonyabban tudjunk együttdolgozni. Aki csekkolja az oldalunkat, láthatja, hogy a webshopunk is megújult, és hamarosan magyar nyelven is elérhető lesz.

– Hogyan készülnek a termékek? Milyen anyagra, milyen technikával nyomjátok?

– Prémium minőségű pólókra nyomtatunk, szitanyomó technikával, ami jelenleg a legtartósabb eljárás. Az adott előadónak mindig tüzetesen utánajárunk, részletesen megismerjük a munkásságát és megjelenésének jellegzetességeit. Ezek alapján alkotjuk meg azt koncepciót, amivel a legkarakteresebben tudjuk ábrázolni a művészt.
Az új ART kollekciónk mintáit saját készítésű festmények alapján valósítottuk meg.
A tervek acryl festékkel és filccel készültek, de a jövőben digitálisan festett képek is megjelennek majd a pólókon. A rajzolás mellett a fotózásra is nagy gondot fektetünk.

– Nagyon sokat nem lehet tudni azokról, hogy kik (és hányan) állnak a brand mögött. Mesélsz erről egy kicsit?

– Jelenleg hat főből áll a csapat. Van köztünk festő, designer, fotós és van, aki a pénzügyeket, vagy éppen a hétköznapi ügyeket intézni, mint a cuccok feladása és az üzletekkel való kapcsolattartás. Régóta barátok vagyunk, szóval kellően összeszokott a csapat és nagyon jól kiegészítjük egymást.

– Fel lehet valahol próbálni a kreálmányaitokat vagy „csak” webshopotok van?

– Igen, már több itthoni shopban is kaphatóak a termékeink, ahol fel tudod őket próbálni, név szerint: Poster Urban Outfit (Budapest Aréna Pláza), Psycho Store (Budapest), Hanyag Elegancia Shop (Budapest), Lowrider Shop (Zalaegerszeg), West Coast Country Shop (Keszthely), Offline shop (offlineshop.hu).

– Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben az üzletágban szerintetek?

– Sok motiváció és kitartás. Az alkotás a legélvezetesebb fázisa a folyamatnak, de ez kis részét teszi ki annak a sok munkának és energiának, amit rá kell áldoznunk a hétköznapi állásunk mellett, sok nehézséggel kell szembenézni a megvalósítás során, de kellő elszántsággal bármit el lehet érni. Hiszünk a márkában és a visszajelzések alapján a vásárlók is nagyon elégedettek, ami szintén inspirál minket.

– Hogy néz ki a Kings of Rap jövőképe?

– Szeretünk nagyot álmodni és reméljük, majd mi is elmondhatjuk, mint Biggie, hogy “It was all a dream”. Szeretnénk, hogy a márkánk világszerte ismert legyen, és csak hivatalos kollaborációkat készítsünk az előadókkal, presztízs értéke legyen ha egy művész velünk dolgozik. Rövidtávon először a környező országok felé szeretnénk terjeszkedni, úgy néz ki, hogy hamarosan a lengyeleknél is több üzletben kaphatóak lesznek a cuccaink. A termékek palettáját is szélesíteni fogjuk, most már pulóvereink is vannak és hamarosan sapka is kerül a kollekciók darabjai közé.

(Fotók: Kings of Rap)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon