Katával kapcsolatban lassan kínos közhely lesz leírni, hogy feltűnő jelenség, pedig az esetében teljesen indokolt kifejezés. A francia és esztétika szakon is végzett művészettörténész fekete bőrshortban, egy házilag átalakított pólóban érkezik, mellette egy lehetetlenül szelíd ex-menhelyes kutya, Fruzsi. Topjára szikszalaggal applikált fel egy rózsaszín post it cetlit, amin filccel írt felirat áll: Free Pussy Riot. Tetkók, hatalmas, göndör szőke frizura és napszemüveg. – Karl Lagerfeld szerint a legjobb szemsmink a napszemüveg – jegyzi meg később.

Kettő közül választhatsz

A Lelki jelenségek vizsgálata című Woody Allen könyvben található egy remek novella, amelyben középkorú, nős férfiak azért fizetnek fiatal egyetemista lányoknak, hogy filozófiáról, irodalomról, történelemről beszélgessenek velük. Katát imádták volna. Igazi entellektüel és olyan választékosan, kifejezően beszél a művészetről, hogy saját kérdéseim annyira tűnnek szofisztikáltnak, mint egy barlangrajz. - A célom összekapcsolni területeket a zenétől kezdve a high end-műfajokig, vagy akár a tetoválásoktól addig, amit magas művészetnek tartanak itthon. Polarizáltan gondolkodunk mindenben, legyen az politika, női-férfi szerepek vagy a hogyan éljünk? típusú megnyilvánulások. Fekete vagy fehér, e kettő közül választhatsz. Valahova igazodnod kell, mert ha nem igazodsz sehova, akkor nem tudják ki vagy és az egy idő után veszélyes lehet. Azért mondom ilyen egyszerűen, mert ilyen egyszerű a helyzet. Viszont kilépni a megörökölt keretekből és újakat teremteni nagyon izgalmas feladat. Számomra most pont az lett igazán izgalmas kihívás, hogy szubkulturális jelenségekről beszéljek, de ne a szubkulturális szótárral, mert itt akad meg a folyamat, hogy koncentrikus köröket leírva, egyre szélesebb rétegeket szólítson meg a kortárs vizuális kultúra.

Pussy Riot

Az öltözék egy szemléletmód kifejezése, - üzenet - Kata saját külsejét is egy átfogó manifesztum részéve tette. Az asztalon kávé, a kezében cigaretta, aztán a padra dobott dzsekijére pillantok, aminek a hátára egy vicsorgó tigrisfej van varrva, az elejére meg a konföderációs Dél zászlaja „rebel”, azaz „lázadó” felirattal. Jelek, szimbólumok, utalások. Egyes blogokon már divatikonnak nevezik, de Kata nem rajong az ilyesmiért és helyén kezeli a dolgot. - Valamiért én hangsúlyos lettem ebben a közegben, nem tudom, miért. Mindig kellenek bóják, amiket kapcsolnak jelenségekhez, de én azt gondolom - és mindig is így értékeltem a saját forgatásomat ilyen-olyan helyeken -, hogy ez azért van, mert egyre nagyobb kíváncsisággal fordulnak afelé a jelenség felé, amit képviselek, vagyis a kortárs művészet irányába. Ez alapvetően jó és fontos. Hál’ Istennek egyre több izgalmas példát látok magam körül, és mindig igyekszem is erősíteni, hogy gondolkozzunk el azon, hogy mi a szerepünk a világban, és ezt próbáljuk elmondani, leginkább egy egyszerű mondatban. A cél az kell legyen, hogy egy alany-állítmány-tárggyal ki tudd fejezni magad. A többi sallang.

Pasik pólóban, farmerban

Bizonyára sokan gondolják azt, hogy Kata csak olyan pasikkal hajlandó együtt vonulni az utcán, kutyát sétáltatni meg beülni valami helyre, akik hozzá hasonlóan extrém fokozatban tolják a divatot, de bármilyen furcsa, egy kávéra akkor is lehet esélye valakinek, ha uram bocsá’ unalmas cuccokban jár. - A legférfiasabb tulajdonság a határozottság, az pedig alapvetően attitűdben és fellépésben jelentkezik, nem ruhákban. Így nem az fontos nekem, hogy mit visel, hanem hogy azt hogyan teszi.  A férfiaknál sok erőlködést meg bénaságot látok, a nőknél meg merevséget. Ami egy tőről fakad: nem tudod, hogy ki vagy, vagy nem mered felvállalni. Egy póló-farmeros fiú vagy pocakos pasi is teljesen rendben van – sőt –, nem ezen dől el, hanem azon, hogy mit sugároz kifelé. Sosem olyan férfiak voltak körülöttem, akik - hogy is mondjam -, megcsináltak voltak. Nem ezen múlik, de még csak az iskolázottságon sem! Ameddig valaki többet tud mutatni a világból, addig eszméletlenül érdekes nekem, és ez lehet streetsmartság is. Persze nekem is van gyengém, és nem tagadom, hogy jobban odafigyelek a szőrös, tetovált fiúkra... motoron. 

Agent provocateur

Őszintén szólva a vele készült interjúk és az extravagáns stílus miatt – ami ismételjük: csak a pesti utcákon tűnik annak, Berlinben ez hétköznapi – relatíve agresszív, megmondóemberes magatartást vártam, de Kata kiegyensúlyozottnak, kedvesnek tűnik, semmi verbális agresszió, eszében sincs rámerőszakolni az ideáit, világképét, bármijét. A helyzet az, hogy ennek ellenére az egész attitűdje kiált a provokációért, és magam is arra készültem, hogy majd jól rákérdezek, hogy tulajdonképpen mennyire életszerű ez a belvárosi ex-bölcsész-art-sznob attitűd a „rögvalóságban”, de valahogy nem tűnik helyénvalónak a dolog. Talán mégis kellett volna, mert a beszélgetés végén Kata nyilvánvalóan hiányolt egy kis kötekedést a részemről. - Na, és hol vannak a szubverzív kérdések?!

Reakciós-szexista-szubverzív fejezet

Tucatnyi izgalmas vállalkozás fűződik a nevéhez, szerepelt címlapon, dolgozott a hazai szakma csúcsának számító Ludwig Múzeumban, majd miután ott szűknek érezte a kereteket, a szabadúszás mellett döntött. Személy szerint háttérmunkásnak tartja magát, de kompromisszummentes magatartása miatt a divat és művészvilág az előtérbe tolta, ami azért érdekes, mert nem egy kurátornak kellene úgymond kitaposnia az utat, hanem maguknak az artistoknak. Ez kábé olyan, mintha a futballban az edzők lennének a reklámarcok, mert nincs a placcon egyetlen izgalmas játékos sem. Ezt persze én mondom, Kata biztosan tiltakozna, ha itt ülne mellettem, miközben lekopogom ezeket a sorokat. Tudom, roppant szexista és reakciós a hozzáállásom – kérem, ne írjanak tiltakozó leveleket –, de Katánál jobb reklámja aligha lehet a kortárs művészetnek. Oké, a kínai Ai Wei Wei nagy művész meg minden, de azért nem sokkal jobb őt nézni?!

Let’s talk about art

Vivian Maier nevét 2009 előtt nem sokan ismerhették, az elmúlt három évben pedig üstökösként száguldott bele a kortárs fotóművészeti szcénába. Az 1926-ban született hölgy az egyik legnagyobb durranás a piacon, ami azért is érdekes, mert egész életében egy kiállítása sem volt, egy képet sem adott el, és szegénységben halt meg 2009-ben. Egy John Maloof nevű 26 éves ingatlanügynök egy 2007-es árverésen felvásárolta az elszegényedett nő 100.000 negatívból álló gyűjteményét, miután – idézem a wikipediát – felismerte, „hogy a huszadik század egyik legjelentősebb gyűjteményét sikerült megszereznie.” Micsoda pillanat lehetett ez egy átlagos ingatlanügynök életében!

Tavaly megjelent egy album a művész életéről, art blogok, magazinok, fórumok a 20. század egyik legnagyobb utcai fotográfusaként ünneplik az élete java részében dadaként dolgozó Maiert, aki alig 3 év alatt, konkrétan a semmiből annyira household név lett, hogy ősszel a Mai Manóban is megnézhetjük a fotóit. Ami még fontosabb: Maier printjei már elárasztották a piacot, egy amerikai art dealernél 1800 dollárba kerül egy darab fotója, és biztosak lehetünk benne, hogy ez az ár jó darabig csak emelkedni fog. Ez a kis sztori egy halom kérdést generál, de a legfontosabb, hogy kiválóan szemlélteti, hogyan is mozog a művészeti szcéna. – Sok hasonló eset van, akár itthon is – mondja Kata. – Akik nem vesznek részt valamiféle együttműködésben, játékban, szervezetiségben, azok nem fognak bekerülni a forgásba. Akit nem képvisel senki – akár galerista, vagy szabadúszó kurátor, vagy bárki más –, az nagy eséllyel nem kerül be a műkereskedelmi forgásba, nem írnak róla, nem kap jó árat, nem kerül be múzeumokba és így tovább. Ennek a szakmának is megvan a saját ritmusa, egy tortáról van szó, ami úgy kerek, hogy minden szelet megvan, sőt minden réteg adott, egyik a másikra épül, anélkül nem képzelhető el, nem ugorható át. Az emberek általában a jéghegy csúcsát látják, a masszív felépítményt a víz alatt nem, vagy ha már tortahasonlatnál maradunk, akkor csak a cseresznyét a tetején.

A küszködő művész

A 217 millió fontos vagyonon csücsülő Damien Hirst a mai kortárs művészet egyik legellentmondásosabb figurája, szinte akármit csinál, az font százezrekért, milliókért kerül elárverezésre.
Méltatói szerint zsenialitása csak Warholhoz és Picassóhoz mérhető, mások szerint nem is művész, maximum egy dizájner, és aki csak teheti, adja el a Hirst képeit, műtárgyait, mert záros határidőn belül egy kiflit sem fog tudni venni az árukból. - Hájpolt, alaptalanul túlreklámozott stílusra, művészre, majd annak teljes eltűnésére itthon is volt példa, így a 80-as évek új szenzibilitás irányáról vajon ma hányan tudnak? – magyarázza Kata. - Hirst szerintem elsősorban mint posztmodern jelenség izgalmas,, de a fenomém mögött valóban komoly játszmák és érdekek vannak és lehetnek. Meg kell nézni, ki pörget egy művészt: egy kör vagy több? Van, hogy egy 8 milliós Julian Schnabel kép pár hónap múlva 2000 dollárért kel el. Ez persze nem jelenti, hogy Schnabel nem nagy művész abban a pillanatban vagy utána bármikor. A Hirst-jelenség egy sor kérdést vet fel, a hedge fund fogalmától kezdve a tehetségig, az „egyedül, saját két kezével alkotó zseni-művész” fogalmától a művészet és pénz korrumpáltsági fokaiig vagy éppen a dekoráció, giccs, mint kategóriák újraértelmezéséig. (Arra a kérdésre, hogy akkor most mi legyen, eladjam-e a Hirst képeimet vagy ne, azt a választ kaptam, hogy semmiképpen se.)

Könyvtárazás és excel táblák vs. tűsarok és pezsgő

Két könyvön dolgozik, az egyik Ujj Zsuzsi fotográfusi oeuvre-jének feldolgozása, a másik egy kArton galériabeli projekt és egy ahhoz tartozó könyv szerkesztése. Ősszel antropológia szakon kezd Miskolcon, két animációs film előkészítési fázisában vesz részt, idén is lesz Fashion Video Festival. – Most benne vagyok egy izgalmas „építésben”, egy olyan non-profit projekthelyszínt szeretnénk létrehozni, amely bármilyen hangnemet megüthet, nem korrumpált szellemileg, és eltart pár agilis embert – mert az ingyen munkában nagyon nem hiszek. Igazából egy szellemiség képviseletéről van szó, amit én hiányolok itthon. A szokásos kurátori tevékenységét nagyon pontosan tudja definiálni, de arra vagyok kíváncsi, hogy van-e valami magasabb szintű vízió, amit követ. Tanítani szeretne, oktatni, utat mutatni? – Ez egy jó kérdés – gondolkodik el. – Nem hiszem, hogy oktatószerepem lenne. Vannak vibe-ok, hullámok, amik inspirálnak. Kreatív embereknek mindig is kellett egy katalizátor. Kell valaki, aki rendszerbe fogja őket, aki megmutatja, hogyan juthatnak el az emberekhez vagy más generációkhoz. Sok termékeny, kreatív és derűs emberrel találkozom. Egyébként ami rendszerint látszik belőlem – az, hogy tűsarkúban pezsgőzők egy kiállítás megnyitóján -, ez alapján van egy általános elképzelés rólam vagy a munkámról, de ameddig ide eljut az ember, illetve ami mindezt megelőzi, vagy nem ilyen látványos, arról kevés elképzelése van a legtöbb embernek. Ez ugyanúgy egy szakma, hivatás, kemény feltételrendszerekkel, sokszor unalmas és hosszú fázisokkal, megannyi buktatóval és bizonytalansággal, ami sok rátermettséget igényel - amit a legtöbb széplelkű fiatal valóban nem is láthat kívülről.

A helyszínért köszönet a Pastrami Étterem és Kávéháznak!

(Fotók: Tóth István, Oltai Kata/Facebook, Gáldi-Vinkó Andrea, Szombat Éva, damienhirst.com, vivianmaier.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés