A hiperslágereket kreáló és Grammy-díjakat bezsebelő énekes stílusa a zenében és az életben is markáns, így mi sem mehetünk el mellette.

Adam Noah Levine harminchárom évesen elég szép karriert tudhat magáénak. Grammy-díjas, egy világhírű együttes frontembere, a nagy sikerű amerikai The Voice zsűrítagja, egyszóval fürdik a népszerűségben, és nyilván a csajok közül is kénye-kedve szerint válogathat.

Természetesen modell barátnője van, a namíbiai származású Behati Prinslooval jár épp, aki mindössze huszonhárom éves, de divatberkekben legalább olyan ismert és elismert, mint Levine a popzenében. Az énekes öltözködésére rátérve az első, ami feltűnik, hogy mennyire ragaszkodik a fehér pólóhoz és a farmerhoz, ezzel megidézve az olyan klasszikusok szellemét, mint James Dean. A hétköznapokon pedig akár szakadtan is képes megjelenni, amit persze ellensúlyoz a mindig tökéletesen belőtt sérója, így inkább lesz érdekes a stílusa, mint lepukkant.

Az örök fehér póló

Lehet, hogy az említett fehér póló tökéletes társa nem is a farmer, hanem a borosta és a tetoválás. Igen, ezzel lesz teljes az összhatás, a többi már csak részletkérdés. Persze ezen a szerkón egy kicsit ősziesíthetünk egy kapucnis pulcsival, amihez kiegészítőnek a baseball sapkát ajánljuk.

H&M Slim Low Jeans 9990 Ft / H&M T-shirt 1290 Ft / Pull&Bear Basic Sweatshirt 5990 Ft / Vans 106 Vulcanised Shearling Plimsolls £ 55 / ASOS Snap Back Cap £ 12 / H&M Glasses 1990 Ft

Szelíd motoros

Ezen a szerelésen a rockeres-motoros hatás figyelhető meg, és az, hogy a test azon pontjaira irányul a kívülálló figyelme, ahol feszül a ruha: a mellkas és a combok vannak kiemelve. Ha szeretnéd előnytelen részeidet elrejteni, semmiképp se hagyd, hogy szűk legyen rajtuk a ruha!

H&M Slim Jeans 9990 Ft / Religion Dead Hero Sweat £ 59 / Zara Lace-Up Boots 25 995 Ft / Zara Black Belt 7595 Ft / Emporio Armani Wayfarer Sunglasses £ 105 / Seiko Solar Chronograph Watch SSC005P1 £ 195

Talkshowban csakis így

Az embernek néha meg kell mutatnia, hogy meg tud jelenni, főleg, ha közszereplő. Levine stílusérzékéről tett tanúbizonyságot, amikor a Letterman show-ba indulva ízléses összeállítást rakott össze.

Richard James Wool and Mohair-Blend Suit € 1167,66 / Canali Check Cotton Shirt € 176,33 / Church's Hong Kong Leather Oxford Shoes € 380 / Bespoken Wool-Felt Tie € 113,35

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A legszexibb magyar modellek legújabb fotósorozataihoz

(Fotók: Just Jared)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés