Nem csak az egyik legszimpatikusabb hollywoodi sztár: McGregor öltözködésére is érdemes odafigyelni.

Ewan McGregor formálta meg a Star Wars-ban Obi-Wan Kenobit – akinek még ezután is be kell mutatni, az eddig feltehetőleg egy páncélszekrényben elzárt zacskóban élt, bolygónk belső magja közelében. Tizenhat évesen kezdte meg színészi karrierjét, szülei bátorítására, akik azt tanácsolták neki, hogy hagyja ott az iskolát és induljon álmai után, mintsem hogy boldogtalan legyen. Ez a kiegyensúlyozott, boldog családi környezetről tanúskodó mozzanat is vezethetett oda, hogy "nem az a kimondott hollywoodiceleb-típus".

Sőt 1995 óta házasságban él egy francia hölggyel, Eve Mavrakisszel, két gyermeküknek köszönhetően boldog családapa. Szerepválasztásaiban a kihívást keresi, szívesen adja nevét kis költségvetésű produkciókhoz is, ha megtetszik neki a sztori. Többek között ezért lesz végtelenül szimpatikus figura, aki nem mellesleg öltözködni is tud.

Őszies alapok

A színész egy tavaszi napon őszies szerelésbe bújt, erre utal a bakancs és a zakó. A sötétkék kardigán – amely remekül megy a hajszínéhez – a legfeltűnőbb elsőre, mivel a többi ruhadarab semleges színű. A férfias, farmer-bakancs kombináció nagyon jellemző McGregorra, ami feltehetően a motorozáshoz való vonzódásából fakad.

ASOS Hunting Jacket £ 70 / River Island Aran Cardigan £45 / ASOS Indigo Skinny Jeans £ 22 / Base London Icy Boots £ 90 / Calvin Klein Jeans Key Ring £ 12

Bőrdzseki és sál?

Aki egy kissé radikálisnak vagy túl vadnak gondolja a bőrdzseki, a bakancs és a koptatott farmer kombinációját, annak itt egy jó példa az összhatás enyhítésére. Mindössze egy kötött fekete pulcsi és egy kötött sál kell hozzá, és a chopper-kompatibilis külső utcaivá válik. Egyszerű, klasszikus ruharadabok, mégis karakteres az összhatás.

River Island Biker Jacket £ 65 / ASOS Bound Crew Neck Jumper £ 18 / Levi's 54510 CoreXXX 510 "Unit Worn Stretch" € 58 / Levi's Shoes "Savage Dark Brown 2" € 111 / ASOS Cable Knit Scarf £ 12

Sötét, mégsem kimért

Biztos vagyok benne, hogy nem ez a legjobb közös fotójuk Emily Blunttal, mindketten úgy néznek ki, mint egy kicsit elrontott viaszszobor a Madame Tussaud múzeumából. Ewan a bájos Emilyhez öltözött, teljesen monokróm ez az összeállítás, amiben ismét megjelenik a bakancs, a farmer és a sál, de itt mégis egy kicsit elegánsabb az összhatás, mint az előzőekben. Érdekes, hogy az egyszínűség miatt az anyagok közti különbségek jobban megmutatkoznak.

Billy Reid Sunday Slim-Fit Wool Overcoat € 755,65 / A.P.C. Jacquard-Knit Merino Wool Sweater € 200 / J Brand Denim Kane Straight-Leg Jeans € 213 / Paul Smith Shoes Textured-Leather Lace-Up Boots € 395 / Brioni Double-Faced Wool and Cashmere-Blend Scarf € 300

Sorozatunkban hírességek öltözékét vizsgáljuk meg közelebbről, az eddigi részekért erre tessék!

(Fotók: Just Jared)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés