A ManHands szappan készítői megunták a szokványos kéztisztítókat, és megalkották a férfias – többek között piszoár, izom, kannabisz – illatú szappanokat.

Mit csinál a férfi? Természetesen egész nap vedeli a sört, napjában kétszer–háromszor tüzet csihol, puszta kézzel kiás néhány gödröt, lazításképpen füvet nyír, hétvégenként pedig kegyetlenül betép. Legalább is ezt gondolják a férfias illatú ManHands szappan kitalálói. Az Etsy közösségi áruházban kapható szappanok között mindenki megtalálhatja a természetéhez leginkább illő illatot, a magától értetődő sör-, tábortűz- és szalonnaillatok mellett van erdei faház illatú szappan a túrázóknak, pénzillatú a gazdagoknak, Valentin-napi csoki illatú a romantikusaknak, de az amerikai politikában járatosak pártállástól függően akár republikánus és demokrata illatú szappant is vehetnek 1352 forintért.

A készítők nagyvonalúan kihagytak olyan klasszikusokat, mint a benzin-, a fokhagyma- és a háromhetes zokni illat, de ennél is lehangolóbb, hogy Európába egyelőre nem szállítanak, így egy darabig még kénytelen leszünk a hagyományos módszerhez folyamodni, ha sörszagú kezeket szeretnénk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés