A BBC szerint az ötvenes évek óta ez az első áttörés a témában, és akár komoly befektetőket is érdekelhet az újrahasznosítható és ötletes termék.

Bármilyen tojásmérethez megfelelő Valicsek Éva egyetemista dizájner terméke, amely pár idegesítő problémát is kiküszöböl. A nyitott tetejű tojástartó egy vékony kartonlapból áll, melyből Éva köröket vágott ki. A W-formára hajtott, lyukas kartonlap két szélét egyszerű postai gumi rögzíti, amitől a tojástartó egyrészt flexibilis, azaz minden normál tojásmérethez állítható, valamint teljesen laposra összehajtható, így helytakarékos is.

Ha kétkednénk, hogy az elsőre törékenynek tűnő tojástartó bírja-e például egy hazaszállítás strapáját, a  BBC cikkéből kiderül, hogy a termék ellenáll a terhelésnek, és akkor sem gurulnak ki belőle a tojások, ha teljesen oldalra fordítjuk. A tartó alja ugyanis egy középső ponton vékony kartonlaphoz van rögzítve, amelytől a gumis megoldás elmozdulása mérlegbe kerül. A nyitott tetejű és átlátható termék emellett kedvez mindenkinek, aki szeretné megnézni a boltban, hogy mit vásárol.

Az ötletes tartó a legkisebb, négytojásos mérettől kezdve egészen a tizenkettesig (vagy tovább?) gyártható és egymásra építhető. Az eredetileg egyetemi versenyre tervezett redizájn darab már egy horvát gyártócég komoly érdeklődését is felkeltette, akikkel Valicsek Éva jelenleg is tárgyal a sorozatgyártásról. Mi szívesen kipróbálnánk, és addig is nagyon büszkék vagyunk egy újabb tehetséges magyar tervező nemzetközi sikerére.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában