Ha van kerti tavad, segíts, fajlistával köszönik meg!

A magyarországi kerti kistavak helyi biodiverzitásra gyakorolt hatását vizsgálják a lakosság bevonásával az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársai. A My Pond – Az én tavam elnevezésű projektben a lakosság bevonásával, többek között DNS-alapú módszerekkel tervezik felmérni a kerti kistavakat.

Első lépésben egy kérdőív kitöltésére kérik a saját kerti tóval rendelkező lakosságot. Azt szeretnék megtudni, hogy milyen sűrűségben találhatók ilyen élőhelyek Magyarországon, és mik a legalapvetőbb jellemzőik. Hasonló felméréseken az Egyesült Királyságban korábban kiderült, hogy minden tizedik kertes ház kertjében található egy-egy kistó, amelyek számos őshonos élőlénynek biztosítanak élőhelyet.

A kistavak azonban nemcsak a helyi biodiverzitást növelik, hanem a kerttulajdonosok számára számos egyéb előnnyel is szolgálnak. Például

jelentősen csökkenteni tudják az úgynevezett városi hősziget-hatást, amikor a hő megreked a sűrűn beépített területeken. Ilyen helyeken egy kistó bizonyítottan akár több fokkal is képes csökkenteni a közvetlen környezete hőmérsékletét.

Ugyanakkor nemcsak Magyarországon, hanem a környező régióban sem volt még korábban hasonló felmérés, ezért a kutatók csak találgatni tudnak, mekkora lehet a hasonló hazai élőhelyek száma és a biodiverzitás megőrzésében betöltött szerepük. Ezért szeretnék a lakosság segítségével felmérni ezeknek az élőhelyeknek a biodiverzitását, többek között a legmodernebb DNS-alapú módszerek segítségével, és összefüggéseket keresni az élőhelyek kezelése, sűrűsége, valamint a biodiverzitás megőrzésében betöltött szerepük között.

A kérdőív mypond.hu/kerdoiv oldalon érhető el. Segítségükért cserébe a tótulajdonosok kézhez kapják a saját kerti tavaikban élő fajok teljes listáját és a vízkémiai változók – tápanyagok, szennyező anyagok – adatait is, így ők is jobban megismerhetik tavaikat.

A kapott eredmények alapján a kutatók kidolgoznak egy sor egyszerű javaslatot, amelyekből egy „bevált gyakorlat” csomagot is összeállítanak azon kerttulajdonosok számára, akik a lehető leghatékonyabban szeretnének hozzájárulni a vízi élővilág megőrzéséhez.

Ez is érdekelhet:

Egykori pályaudvar helyén lesz gigantikus park Bécsben

Egyszerre városi vadon és a feltöltődést szolgáló pihenőhely Bécs új parkja, a Freie Mitte, amely az egykori Nordbahnhof területén létesül.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés