Négy és fél milliárd forintnyi dollárt költöttek rá, de legalább működik.

Valamit tennie kellett az Egyesült Arab Emírségek meteorológiai szolgálatának, elvégre nyáron a hőmérséklet akár 50 Celsius-fok közeli is lehet tartósan, eső pedig ebben a száraz időszakban egyáltalán nem szokott esni, pedig az jót tenne a hőérzetnek is.

A hétvégén megoldották, sikerül egy komolyabb felhőszakadást kiváltani, mégpedig meglehetősen különleges módon:

a szakemberek ugyanis speciális drónokat irányítottak a magasba, amik elektromossággal töltötték fel a felhőket, melyekből így a végén csapadék képződött.

Már jó ideje kísérletezgettek a mesterséges esővel, de élesben eddig nem próbálták ki, így gyakorlati eredményeket sem tudtak felmutatni.

Az Independent szerint mintegy 15 millió dollárba (nagyjából 4,5 milliárd forint) került a projekt, melynek a technológiáját a Readingi Egyetem dolgozta ki, és fontos részlet, hogy nem igényel vegyszert.

Ez lehet a jövő az egyre szárazabb területeken?

(via HVG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában