Te is voltál már kamukáción?

Egy angol közvéleménykutatáson nemrégiben kiderült, hogy tízből négy angol (41%, hogy pontosak legyünk) hazudta már azt, hogy járt olyan külföldi országban, ahol valójában sosem fordult meg.

31 százalékuk talált már ki „kamukációt”, azaz olyan kamu vakációt, ami sosem történt meg, azaz tettek úgy, mintha nyaralnának, méghozzá annak érdekében, hogy érdekesebbnek tűnjenek, vagy legyen mivel felvágni egy vacsorán.

24 százalékuk hazudott már nyaralásokról azért, hogy bevágódjon az ellenkező nemnél, negyedük pedig azt ismerte be, hogy úgy érzi, mások az alapján ítélik meg, hogy mennyit utazik.

Megdöbbentően magas volt azoknak az aránya (22%), akik még posztoltak is a közösségi médián, hogy nyaralni vannak külföldön, miközben otthon ültek.

Kilenc százalék volt azoknak az aránya, akik úgy tettek, hogy jártak már olyan külföldi országban, amiről épp a közelmúltban láttak dokumentumfilmet.

17 százalék azoknak az aránya, akik azt füllentik, hogy alaposan bejártak egy vidéket, miközben alig hagyták el a hoteljüket. 13 százalék azoknak az aránya, akik azt állítják, hogy jártak egy adott országban, pedig csak másik járatra szálltak át, és el sem hagyták a repteret.

A közvéleménykutatás során 2000 személyt kérdeztek meg. Az is kiderült, hogy az emberek leggyakrabban a barátaiknak hazudnak (40%), majd a kollégáiknak (25%), és idegeneknek (18%).

Természetesen vannak hátulütői is annak, ha az ember nyaralásokról hazudik: a kamuzók 15 %-a vallotta be, hogy lebukott a hazugságaival. A lebukottak 40 %-a csak nevetett a dolgon, 27%-uk szerint viszont nagyon kellemetlen volt, és ugyancsak 27%-uk mondta azt, hogy a hazugságukkal nagyon felháborítottak másokat.

És hogy miket hazudnak legszívesebben az emberek? Azt, hogy síelni voltak, vagy fővárosokban töltöttek el pár napot. Ezt követte a hátizsákos túrázás, illetve az, hogy kihagynak egy évet a munkában, hogy utazhassanak.

A megkérdezett 6 %-a hazudta, hogy tud lovagolni, vagy azt, hogy tud síelni. Ugyanakkor az angolok több mint fele, 56%-uk mindig kétkedve hallgatja mások nyaralási beszámolóit.

A legnagyobb gyakorisággal a 16 és 29 év közöttiek hazudnak erről, míg a hatvan év felettiek körében ez a szám csak 17%.

Estelle Giraudeau, a kutatást végző cég vezetője szerint ezek az adatok bizonyítják, hogy milyen sokan szeretnek füllenteni, ha nyaralásokról van szó. Nagyon valószínű, hogy a közösségi média által vezérelt világunkban, ahol mindenki nagy erőkkel igyekszik a lehető legjobb arcát mutatni a világnak, sokan érzik úgy, hogy ha lépést szeretnének tartani a sikeres (vagy annak látszó) környezetükkel, akkor bizony az igazság sem jelenthet akadályt.

Ez is érdekelhet:

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon