Elon Musk nagyon elszánt, hogy valóra váltsa a Mars-projektjét: minden ingatlanját eladta, és azt beszélik, hogy egy kompakt mobilházban lakik a SpaceX bázisán.

Nem olyan régen a legtöbb ingatlanján túladott Elon Musk, aki egy posztja szerint jelenleg egy 50 ezer dolláros, azaz 15 millió forintos házban lakik, amit a SpaceX texasi bázisán bérel. Részleteket nem árult el az otthonáról, de úgy tudni, hogy egy mindössze 35 négyzetméteres mobilházról van szó, amit éppen ennyiért kínál a Boxabl.

2017-ben alapították ezt a Las Vegas-i céget, ami összehajtható mobilházakat gyárt, az ötletet az otthonok nehézkes és drága szállítása adta.

A konténerházban minden megvan, amire alapvetően szükség lehet: nappali, konyha és fürdőszoba, a modern stílusú minilakásból a legfontosabb bútorok és berendezések sem hiányoznak.

A Boxabl egyik alapítója a New York Postnak elárulta, hogy új anyagokkal és építési technikákkal kísérleteznek, illetve ennél nagyobb, családi otthonokat is terveznek, hogy a modern és kényelmes lakhatást minél több embernek elérhetővé tegyék.

Ha kiderülne, hogy Elon Musk is ilyen házban lakik, az bizonyára nagy lökést adna a vállalkozásnak.

Elon Musk nem erősítette meg, hogy a Boxabl házáról van szó, mindenesetre a SpaceX-nél készült képeken láthatók a Boxabl mobilházai.

Ez is érdekelhet:

Elon Musk a Cybertruckkal vette be New Yorkot

Mintha csak a Cyberpunk 2077-et látnánk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában