Az Ács testvérek: Robi és Bertalan. Kettejük közül Robi az ismert, bár inkább így: Carp-E, a Children of Distance hiphopcsapat énekese. Most mégis bátyjával együtt beszélgetünk vele, merthogy van bennük valami közös: mindketten „sasszeműek” lettek.

– Dalok az év legjobb dalai közt, Év csapata-, Év albuma-jelölés, Év együttese-díj, négy album, több tízmilliós letöltések… hihetetlen, hogy mindezt úgy értétek el, hogy még csak nem is laktok egy településen.

Ács Róbert (Carp-E): – Szabolcs, Csongrád és Heves: valóban szépen átfogjuk Kelet-Magyarországot. Már jó ideje tartottuk a kapcsolatot, mire egyáltalán személyesen láttuk egymást: az első stúdiófelvételen találkoztunk először. Igaz, hogy addig még stúdiót sem láttunk soha...

– De egyvalamit tudtatok: dalszöveget írni.

– Igen, akkorra már rengeteg volt, és nagyjából azt is tudtuk, mit szeretnénk kezdeni velük.

– Elsőre megvolt az összhang köztetek?

– Igen, merthogy előtte már hónapok óta beszélgettünk online – persze örömteli volt végre látni is egymást. Akkor az is kiderült, hogy a lemezkészítésben még amatőrök vagyunk, a hangszerelést sem magunk csináltuk még, azt viszont éreztük, hogy lehet ebben több is.

– Mikor mondtam ismerőseimnek, hogy veletek fogok beszélgetni, azt válaszolták, „ja, tudjuk, az a banda, akik azokat a szomorú szerelmes számokat írják”.

– Én nem szomorúnak mondanám, inkább lírainak. A koncertünk inkább egy hatalmas buli, egy jó hangulatú, populáris műsor. Amúgy nem mindig a szerelemről írunk, csak hát a közönség erre vevő, ezeket a számokat kapják fel.

– Méghozzá úgy, hogy akár 15 millióan is megnézik.

– Talán mondhatjuk, hogy a kezdetekkor, 2006-ban az élen voltunk, most inkább a középmezőnyben. Ma gombamód szaporodnak a trash műfaj képviselői. Ezzel nehéz versenyezni, de nem is akarunk. Mi inkább mindig magunkhoz és a saját közönségünkhöz viszonyítottuk azt, amit csinálunk.

– Milyen ez a közönség?

– Egykor tinikből állt, akik mára felnőttek. Szóval inkább húszas-harmincasok, családosok. Talán kell is némi élettapasztalat a szövegeink megértéséhez, egy szint alá nem tudunk, és nem is akarunk lemenni.

– Közben ti is felnőttetek. Mindannyian harminc felett vagytok, neked megszületett a kislányod, Zoé. Fogsz róla is írni?

– Tudom, hogy sok előadó ír a gyerekeiről, de én nem fogok. Nekem ez intim terület, ahogy a házasság is. Szóval a lírai szövegek tekintetében – szerelem, szakítás… – inkább a múltból táplálkozom.

– Nektek is van ideálképetek?

– Nem is olyan soká lesz egy közreműködőnk, akivel nagyon rég szerettünk volna együtt dolgozni. Az ő zenéjén nőttünk fel, reméljük, szeretni fogja mindenki, de többet még nem árulhatok el. Idén fejlesztettünk a színpadi műsoron is, sokkal jobb show-t szeretnénk produkálni profi technikai csapattal, saját fénytechnikával. Közben mindig vannak ötleteink, szinte minden hónapban jön ki dal.

– Praktikus kérdés, de… meg lehet élni ebből?

– Mi legalábbis ebből élünk, az időnk száz százalékában ezzel foglalkozunk. Van, akinek muszáj is, mert kirúgták a munkahelyéről a zenélés miatt (nevet). Valójában sosem gondoltam, hogy ezen a szinten fogjuk csinálni. Én csak dalszövegeket akartam írni – a mai napig ezt szeretem. Nekem a fellépéseket is meg kellett szoknom, eltelt vagy ötven, mire sikerült…

A Children of Distance magyar hiphop-, popcsapat. 2006-ban alakult, miután egy zenei fórumon felfigyeltek egymásra a tagok: Ács Róbert (Carp-E), Nyári Roland (Shady) és Somogyi Péter (Horus). 2007-ben a hiphop.hu gáláján a Beforratlan sebek, 2008-ban az Emlékezz rám bekerült az év öt legjobb dala közé. Öt Comet-díj és egy SuperFan-díj birtokosai, négyszer választották őket az év legjobb együttesének. Eddig négy albumuk és két kislemezük jelent meg.

Van valaki, aki a kezdeti lépésektől a sikerekig mindig Robi mellett állt: a bátyja, Bertalan. Szinte ikrekként nőttek fel, hiszen mindössze egy év van köztük. Azóta sem szakadtak el egymástól: tizenhárom évet együtt fociztak, ma pedig együtt dolgoznak közös vállalkozásukban. „Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt el tudták érni így, nem egyszerű körülmények között, és így ki tudta nőni magát a zenekar – mondja Bertalan a testvéréről. Szerencsére nagyon szeretik őket, én is szoktam menni a fellépésekre. Pedig annak idején nekem is meglepetés volt, hogy szövegeket ír, aztán egyszer csak már stúdiózik. De mindig is támogattuk ebben a családdal, mert láttuk, mennyire szereti.”

A támogatás, az inspiráció kölcsönös köztük. Így volt egy olyan döntésnél is, amit az emberek általában nem hoznak meg könnyen. Ám Bertalannak már nem volt nehéz dolga, mert Robi törte előtte az utat. Volt ugyanis egy közös nehézségük: mindketten rövidlátók voltak kiskoruktól fogva – ráadásul erős fokon. Bertalannak 4-5-ös, Robinak 7-8-as volt a dioptriaszáma. Szemüveget hordtak és a kontaktlencsével is megpróbálkoztak, de egyik sem vált be igazán. Így végül a lézeres szemműtét mellett döntöttek. Robi egy éve, Bertalan pedig csak néhány hete esett át a beavatkozáson a Sasszemlinikán. Külön-külön meséltek a tapasztalataikról, és az oda vezető útról.

Ács Robi a lézeres szemműtét előtt

Robi – Mintha nem is lett volna a -8 dioptria

„Amióta az eszemet tudom, szemüveget hordtam: -7,75-ös és -8,5-ös lencséket. Ezek nélkül szinte semmit nem láttam. Tizenhárom éven át fociztam úgy, hogy nem ismertem meg a csapattársaimat a pályán, csak a mozgásuk alapján tudtam azonosítani őket. Ha belegondolok, mennyivel jobb lehettem volna, ha már akkor is látok…

Ha bementem valahová, mindig bepárásodtak a lencsék. Ha elindultam, mindig figyelni kellett, hogy nálam legyen a szemüveg, esetleg a pótszemüveg. Rengeteg eltört vagy elveszett… volt, hogy ráültem, hiszen nem láttam, hogy ott van. Vagy épp nem találtam meg az asztalon, ha azonos színű volt. A színpadon sokat mozgunk, megizzadunk, mindig lecsúszott, igazgatni kellett. Kész tortúra… Ez aztán csak fokozódott, amikor a kislányom megszületett. Számtalanszor levette, leverte a szemüvegemet, egyszer majdnem eltörte. Ha éjszaka felkeltem a sírására, nem volt idő megkeresni a szemüveget, így viszont alig találtam meg őt a kiságyban. Úgy éreztem, egy gyerekkel sokkal szabadabb, kényelmesebb lenne az élet, ha nem kellene szemüveget hordanom. Nem lennék úgy megkötve, például el tudnék menni strandra Zoéval úgy, hogy látnám is, mit csinál a medencében…

Bár a szemészem régóta javasolta, bevallom, nagyon nehezen szántam rá magam a látásjavító műtétre, féltem attól, hogy a szememhez érjenek. Bár próbálkoztam kontaktlencsével, még csak betenni sem tudtam… Végül aztán mégis meggyőztem magam, és most már nagyon örülök neki.

Ács Robi a látásjavító lézeres szemműtétnek köszönhetően -8 dioptriától szabadult meg

A beavatkozásra (Robi ún. FEMTO lézeres kezelésen esett át – a szerk.) édesanyám, édesapám, a menyasszonyom és a kislányom is elkísért, tudták, mennyire fontos ez nekem. Az egész nagyon gyorsan lezajlott. Még fel sem fogtam, és már kint is voltam. A szakemberek profin csináltak mindent, a lehető legmodernebb műszerekkel, és ez nagyon megnyugtató volt. Érezni nem éreztem semmit, hiszen kaptam érzéstelenítő szemcseppet. Az első pár nap volt picit kellemetlen, de az első héten túl már semmi problémám nem volt, a szemszárazság viszonylag gyorsan elmúlt. Összességében: sokkal jobban tartottam az egésztől, mint kellett volna.

Mikor kijöttem, még kicsit olyan volt, mintha víz alatt lennék, de már akkor sokkal jobban láttam, másnapra pedig még jobb lett. Felkeltem, körülnéztem, és minden szuper volt. Az első kontrollon 125%-os látásélességet mértek nálam, ami azóta is stabil.

Éles lett a világ, ez szó szerint egy csoda volt nekem. Minden megváltozott. Teljesen más szemüveg nélkül sportolni, a kislányommal is minden könnyebb; el tudunk menni bárhová. Persze még hetekig nyúltam a szemüvegemért, és igazgattam az orromon a színpadon…”

Bertalan – Egy jó példával már könnyű volt!

Ács Bertalan párjával, a lézeres szemműtét előtt

„Bennem semmi félelem nem volt. Mindig is csak jót hallottam a lézeres látásjavításról, de az öcsém műtéte végleg meggyőzött. Ennél jobb referencia nem kell! Úgyhogy egy héttel ezelőtt megtörtént nálam is a dolog, már túl is vagyok az első kontrollon. Mindig is szerettem volna eljutni idáig, csak hol a munka, hol a sport miatt halogattam.

Gyerekkoromban romlott a látásom, annak idején a tesómmal egyszerre kaptunk szemüveget. A végén már -4-es és 5-ös lencséket hordtam… Elsősorban motorozás és sport közben zavart, de tulajdonképp minden hétköznapi tevékenységben is. Gond volt, hogy a szemüveg nem fér be a bukósisak alá, ráadásul balesetveszélyes is, hiszen elmozdulhat. Ha meg lencsét hordtam, kiszáradt motorozáskor. Márpedig ha nagy sebességnél csak egy másodpercre is behunyod a szemed, azon a 60 méteren bármi megtörténhet. Vagy ott a foci. Szemüvegben nem szerettem játszani, ha meg levettem, nem tudtam együttműködni a csapattársakkal. Ha véletlen szemüvegben aludtam el, elhajlott, javíttatni kellett. A kontaktlencse miatt számtalanszor begyulladt a szemem, csak tiszta kézzel volt szabad hozzányúlni… szóval volt egy csomó járulékos probléma. Most, a beavatkozás után felüdülés, hogy végre nem kell ezekkel a bosszantó dolgokkal foglalkozni.

A kezelés napján sem volt bennem szorongás egyáltalán, inkább alig vártam, hogy meglegyen végre. Kivizsgáltak annak érdekében, hogy minden sikeres legyen, és így is lett. Szinte semmilyen kellemetlen érzetem nem volt, sem közben, sem utána, talán egy kis szemszárazság. Másnap már vezettem, harmadnap dolgoztam a számítógépen. És persze nagyszerű élmény volt!

Ács Bertalan lézeres szemműtét után, szemüveg nélkül sasszeműként

Még csak most kezdem megszokni, hogy olyan részleteket is látok a világból, amiket azelőtt nem. Naponta fedezek fel új dolgokat a megszokott útvonalamon, sasszeműként. A motorozást és a sportot már nagyon várom, hogy végre teljesen ki tudjam használni az új, 125%-os látásélességemet!”

Most érdemes ingyenes szemvizsgálatra jelentkezned, hogy már sasszeműként kezdd a nyarat! Sasszemklinika.hu

A cikk létrejöttét támogatta a Sasszemklinika.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon