A kutatók szerint a közel négyezer éves kődarab 80 százalékos pontossággal térképez fel egy 29 kilométeres szakaszt.  

A  2x1,5 méteres kőlapot először az 1900-as évek elején fedezték fel, majd 2014-ben újra megtalálták a kutatók. Hosszas vizsgálódás után pedig arra jutottak, hogy a kőbe vésett minták a Franciaországban található Bretagne nyugati részét, az Odet folyó térségét ábrázolják. A vizsgálatok szerint a kődarab egy 29 kilométeres szakaszt 80 százalékos pontossággal mutat be.

Európa első 3D-s térképe; fotó: BBC

Clément Nicolas, a Bournemouth University szakembere szerint ez lehet a legrégebbi olyan térkép, amely egy konkrétan behatárolható területet mutat be, a kutatók szerint a bronzkorban, időszámításunk előtt 1900–1650 között készülhetett. Clément Nicolas szerint a legvalószínűbb, hogy egy korabeli uralkodó ennek a térképnek a segítségével jelölte meg birtokának határait. És azért különleges, mert az eddig talált kőbe vésett térképekkel ellentétben egy meghatározott arány szerint ábrázolja az adott területet.

Ez is érdekelhet:

(via BBC; Telex)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában