Jó tudni!

Már mi is beszámoltunk róla, hogy a világ legforgalmasabb pornószájtja, a Pornhub szokásához híven idn is megjelentette a 2017-es évről szóló statisztikáit. Ebben több érdekes dolog is szerepel, mi most arra koncentrálunk, hogy milyen fajta tartalmat is fogyasztanak leggyakrabban a nők. Nem is húzzuk tovább, íme:

Mit látunk itt? A másodpercenként 800 keresést regisztráló oldal szerint a nőket leginkább a leszbikus szex képi ábrázolása érdekli, méghozzá nagyon. A második helyen is ugyanez a tematika tanyázik, konkrétan egy leszbikus szexpóz, az ollózás. A harmadik helyre került az édeshármas témaköre, negyedik helyen egy japán műfaj, az animált pornó, ötödik helyen pedig a japán keresőszó szerepel. Hatodik-hetedik helyen áll a durva szex és a gangbang, ez a kettő passzol abba a trendbe, amely szerint sok nő fantáziál agresszívabb szexuális élményekről. (Úgy fest, annyian mégsem, hogy ez a téma akár a dobogó közelébe kerüljön.)

A grafika alján azokat a kulcsszavakat látjuk, amik a legerősebb növekedést mutatták 2017-ben. Ezek szerint a cheerleader (pompom lány) kulcsszóra 1019 százalékkal többször kerestek rá, mint 2016-ban. A "pornó nőknek" is erős emelkedést mutat és a koreai szex jelenet is, ami mögött biztosan valami konkrét dolognak kell húzódnia, de fogalmunk sincs, mi lehet az.

Összességében azért ma is tanultunk valamit!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés