Ez persze poén, nehogy valaki értesítse a hatóságokat és diplomáciai botrány legyen belőle!

Igazi bakancslistás földrajzi egység a Bohinji-tó, amely kábé ötórányi autóútra fekszik, és a legrövidebben úgy tudjuk jellemezni, hogy mesésen szép.

Jó, tudjuk, hogy tó-ügyben a Balatonnal nagyon el vagyunk kényeztetve, de ha valami másféle állóvizes élményre vágyunk, akkor irány Szlovénia, és a Bohinji-tó.

Számokkal megfoghatatlan a szépsége, de 45 méter mély, a hossza négy, szélessége egy kilométer. Ez Szlovénia legnagyobb tava.

Nem mellékes információ, hogy a szintén gyönyörű Bledi-tó alig húsz kilométerre fekszik tőle.

A környéken siklóernyőzni, bringázni, télen síelni lehet, és a tavon akár kajakozhatunk is, a tó körüli utak pedig zseniális célpontok a motorosok számára is.

Ha már unjuk a partról csodálni, felpattanhatunk egy hajóra, amely a környezetvédelem jegyében elektromotoros, a tó ugyanis a Triglav Nemzeti Parkon belül található.

Információink szerint a tó körül nincs túl sok hotel, csak kettő-három, de nagyjából 20 ezer forint/ éjszakáért már lehet szállást találni. Érdemes átfutni további részletekért és szálláslehetőségekért a Kompas oldalát.

Ha a víztükör után a magasból is szemügyre vennénk a tavat, akkor van egy nagyon menő kabinos lift is, ami ezer méter magasra, a Vogel-hegy csúcsa felé röpíti az utasait.

A kilátásba nehéz belekötni.

Hogy jutsz ide?

Nem túl bonyolult, a Google Maps szerint 541 km a távolság (Budapesttől), ez lefordítva 5 óra és 8 perc. Szükség lesz ehhez szlovén és magyar autópálya matricákra, de másra nem nagyon, mert pofon egyszerű az út: Ljubjanáig végig az autópályán, "aztán ott jobbra". Kattints a képre az útvonalért.

(Fotó: Donkó Péter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés