Nézegess képeket a Budapesti Vidámparkról!

A Vidámpark mintegy 175 éves dicső múltját követően 2013 októberében már nem nyitott ki többé. A hattyúdal feledhetetlenné vált a szerencséseknek, akiknek megadatott, hogy a végén még jegyet váltsanak. Mi fogtunk két iskolást, és elvittük őket egy koraőszi tekergésre, ahol lőttünk is pár képet a sírva vígadó, a Kiváló Vállalat díját a rendszerváltás előtt hét alkalommal is elnyerő Vidámparkról.

A Break Dance nevű játék, aminek fogyasztásán nagyot dobott volna, ha a LED világítás előbb terjed el
A Mesecsónak az egyike azon kevés játékoknak, amik megmaradtak

A játékok javarészét elbontották, a Panorámakerék, amit csak Óriáskerék néven emlegetett a közönség, fémhulladékként végezte, nem jutott el a hashtag általi halhatatlanság szintjére, pedig adná magát a háttérben a vasúti sínekkel és az M3 bevezetővel a magasban szelfiző tinilányok Instagram-témájaként. Megmaradt azonban Hullámvasút és a ringlispíl, a Schäftner-féle régi körhinta, ami idén ünnepli 110. évét. Sokáig a legnagyobb menőség Dodgem néven futott, Elon Musk még kiskölök volt, amikor a pestiek már villanyautókkal csapatták. Ide külön belépőt kellett váltani, meg a sorbanállás is borítékolható volt.

Még a végén is megérte kivárni a sort, a Dodgem a legjobb mókák között volt
Nem az új iPhone miatt, hanem a következő kör kedvéért várakoznak a Hullámvasút hívei
A Kanyargó volt a mosolygós gyilkos. Mint egy megtestesült fizikaóra, hatékonyan demonstrálta a centrifuga működését

Jelenleg a Fővárosi Állat- és Növénykert birtokolja az egykor tündöklő Vidámpark területét, és igyekszik bővíteni a palettáját a Holnemvolt Vár nevű, idén megnyitott játszóparkjával és a Pannon Park néven a Kárpát-medence élővilágát bemutatni hivatott projektjével, aminek része az a futurisztikus biodóm, aminek elkészültét kíváncsian várjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés