Egy svájci vállalat, bizonyos Barry Callebaut - a világ egyik legnagyobb kakaóbab feldolgozója - állt elő a nagy bejelentéssel, miszerint sikerült kifejleszteniük egy egészen új típusú csokit. Erre nyolcvan évet kellett várnunk, hiszen a fehér csokoládét a '30-as években dobták a piacra, azóta pedig nem volt ilyen újításra példa.

A tejcsoki, a fekete csokoládé és a fehér csokoládé után tehát megérkezett végre a negyedik típus, vagyis a rubint csoki. Hogy miért nevezik így? A vöröses színe miatt, na meg az alapanyagául szolgáló ruby kakaóbab miatt.

A beszámolók alapján a csoki kimondottan könnyű és krémes, gyümölcsös ízvilágú, egyszerre édes és kissé fanyar.

A furcsa színe ellenére, semmiféle aromát vagy színezéket nem használtak hozzá, teljesen naturális termékről van szó, amivel elsősorban a fiatalokat és az ínyenceket igyekeznek becélozni célközönségként.

Barry Callebaut on Twitter

RubyChocolate satisfies a new consumer need found among #Millennials - an intense sensorial delight: https://t.co/GaAtGW92aH #Innovation

A hosszú éveken át fejlesztett új csokit már az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Japánban és Kínában is tesztelték, a visszajelzések alapján pedig volna rá igény, különösen Kínában harapták rá az emberek. A tervek szerint hamarosan a világ minden pontján teríteni fogják.

A Kennedy's Confection című szaklap szerkesztője, a csokoládék szakértője, Angus Kennedy szerint a rubintcsoki annyira könnyű és gyümölcsös, hogy az ember észrevétlenül is képes nagy adagokat betolni belőle, jóval többet mint egy hagyományos édességből. Hogy ez inkább jó vagy rossz hír, az csupán nézőpont kérdése. Mi nagyon szívesen vállalnánk ezt a kockázatot...

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában