Be kell látnunk, hogy a díszpárnák mégsem haszontalan porfogók, amilyennek elsőre látásra tűnnek – és most nem a párnacsatázásra gondolunk. A kanapék és fotelek első számú tartozékainak minősülő díszpárnák nemcsak lakásunk otthonosabbá tételéhez járulnak hozzá, hanem költséghatékony megoldásként szolgálnak a szoba felfrissítésére is.

Ha lakberendezni támad kedvünk, a könyvespolc lecserélésénél jóval pénztárcabarátabb, és a bútorok – nagy valószínűséggel teljesen ésszerűtlen – átrendezésénél sokkal kevésbé macerás alternatívát jelent a meglévő díszpárnákat lecserélése vagy áthúzatása (a kitisztítást mint lehetőséget talán nem szükséges megemlítenünk).

Ha tehát díszpárna-projektre adjuk a fejünket, olyan párnát vagy huzatot válasszunk, melynek színe és mintázata harmonizál a helyiség többi textíliájával (szőnyeg, függöny, kanapé). Ha a dohányzóasztalunk az Ykke, Hemnes, Klippan vagy ezek valamely variánsa névre hallgat, és a könyvespolc is DIY-tudásunknak köszönhetően támasztja a falat, mi több, a kanapénk is a svédek legnagyobb áruházából származik, az IKEA-magazin-feeling elkerülése végett érdemes befektetni egy–két drágább, de garantáltan egyedi díszpárnába. Az Ebay mellett jó terep párnavadászatra az Etsy is, ahol főként kézzel készített, teljesen egyedi tárgyakat árulnak a világ minden táján élő képző- és iparművészek, manufaktúrák.

Semleges színe miatt nem lehet mellélőni például a rénszarvasos vagy a víztornyot ábrázoló, len hatású, ipari stílusú párnával. Ezek a darabok teljesen pamutból készülnek, és azzal együtt, hogy teljes mértékben visszafogottak, bármely sarkoknak egyedi stílust kölcsönöznek. Ha a kanapé nem csíkos és a szőnyeg nem kockás, geometriai mintázatú párnákkal is próbálkozhatunk: egy natúr nappali semleges árnyalatú ülőgarnitúrájára jó találatok lehetnek például a BoConcept Inka díszpárnái.

Nem azt mondjuk persze, hogy a stílusteremtés jegyében zsúfoljunk két párnát a fotelbe és minimum nyolcat a kanapéra, de néhány ügyesen kiválasztott díszpárna lakásunk leginkább irigyelt kellékei lehetnek. És nem, egyáltalán nem férfiatlan, ha egy pasi a díszpárnák között válogat.

Tovább:
A Divat & Stílus rovat legfrissebb cikkeihez
Taperolj okostelefont a sípályán is! – Új kesztyűk a Helly Hansentől
Téglafal kőműves nélkül – 3D-s tapéták

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon