A fürdőt nem nagyon lehet egy nap alatt átfesteni vagy átrendezni, ha meguntad, ezért is fontos, hogy tisztában legyél vele, mi a trend, még ha nem is követed ész nélkül.

Valamilyen vízálló burkolat, mosdó, zuhanytálca vagy kád, opcionálisan vécécsésze, esetleg bidé – általánosságban nagyjából ilyen egy fürdőszoba. A lehetőségeken túl a részleteken múlik, milyen stílusú, hangulatú, minőségű lesz a tér, ahol kezdjük és zárjuk a napot, és ahol életünk során rengeteg időt töltünk el.

A fürdőszoba-trendek lassabban változnak, mint például a nappaliké, ettől még egyértelmű, mi mostanában a menő. A már elterjedt, süllyesztett helyett pultra épített mosdók után a kád is egyre önállóbb lett: nagy területen akár középre is állítható, de kisebb helyen sem kell feltétlenül a sarokba vagy a fal mellé tolni. Teljesen más enteriőr alakítható így, ráadásul a csaptelepnek is sokkal nagyobb szerep juthat.

Az utóbbi időben a krómszínű mellett a réz volt a kedvenc színe a fém kiegészítőknek, a matt fekete megjelenése új lehetőség, a berendezéstől és burkolattól függ, hogy ezzel kiemeljük vagy háttérbe szorítjuk a szerelvényeket. Azzal viszont számolnunk kell, hogy ezek a darabok érzékenyebbek, nem tisztíthatók súrolással vagy erős vegyszerekkel, ezért fokozottan ajánlott központi vízlágyítót bekötni, hogy elkerülhessük a vízkőképződést, és sokáig élvezhessük a színes kiegészítőket.

Természetesen a fürdőszobába is betört az elmúlt évtized slágeranyaga, a látszóbeton, és csak az ízlésen múlik, hogy nagyot alkossunk belőle. Talán meglepőbb, hogy a faburkolat is divatba jött: pultként vagy bútorként eddig is jelen lehetett akár anyagként, akár mintaként, ám újabban a megfelelően kezelt faburkolat is elterjedőben van, és bizony vannak azok a fürdőszobák, ahova nagyon is illik.

A betonnal együtt a szürke különböző árnyalatai is keresettek, ha jó a terv, nem sötét és nyomasztó, hanem elegáns, letisztult lesz a fürdőszoba, de persze színekből és mintákból is közel végtelen a választék, az egészen extrém megoldások sem ritkák.

Kiveszőben van a zuhanykabin kifejezés: a ronda fülkék helyett a tágasabb fürdőszobákban teljesen átlátszó üvegfallal választják el a zuhanyzót, így a térérzet is jobb, és tényleg menő egy nagy biztonságiüveg-tábla – legalábbis ha nincs tele a kemény víz okozta vízkőfoltokkal.

Válasszunk bármilyen stílusú fürdőszobát, a beruházás során ne feledkezzünk meg arról, hogy a sokszor drága csempék és szaniterek csak akkor őrizhetik meg sokáig az eredeti textúrájukat és színüket, ha azokat megfelelő módon ápoljuk, és egy központi vízlágyító segítségével megakadályozzuk a bosszantó vízkőlerakódás kialakulását a felületeken. Vízkezelő megoldásokért keresd Európa vezető víztechnológiai vállalatát!

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a BWT.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon